Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 4 1924-1926 (Budapest, 1927)

Pigler Andor: XVIII. századi osztrák festők rajzai a Szépművészeti Múzeumban

XVIII. SZÁZADI OSZTRÁK FESTŐK RAJZAI A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUMBAN Az Esterházy - gyűjtemény és a Delhaes-hagyaték szerencsés találkozása folytán a Szépművészeti Múzeum grafikai osztályában a XVIII. századi osztrák festők rajzművészetét olyan tekintélyes anyag képviseli, mely minőség és darabszám tekintetében rögtön a bécsi Albertina világhírű gyűjteménye után következik, sőt egy-két mester ceuvrejét tekintve, mennyiségileg fölülmúlja azt. Amilyen sajnálatos, hogy ennek a korszaknak szobrászai egyetlen hiteles rajzukkal sem szerepelnek gyűjteményünkben, épp annyira figyelemreméltó az osztrák barokk festők rajzaiban itt követhető folytonosság, mely általában magas színvonalon vezet végig a Magyarországra nézve is oly nagy jelentőséggel bíró osztrák festészet fénykorán. A XVIII. századi osztrák festőknek az a néhány figurális tárgyú rajza, melyet itt bemutatunk, nemcsak biztos jellemzője a mesterek függőkép- és freskófestészetében megnyilvánuló egyéni törekvéseknek, hanem az általános korszellemet követő stílusbeli átalakulásokat is híven tükrözi. Azon az ötletes és virtuóz technikával megrajzolt lapon, mely egyik oldalán az érckígyó felállításának jelenetét (1. ábra), hátoldalán a mannaszedést mutatja be, mindenekelőtt az olasz felfogásmód uniformizáló hatása szembetűnő. (1915-iki vétel, 87. sz. Tinta tollal; tus ecsettel. Mag. 19*6; szél. 29*2 cm.) Csak a hátoldalon olvasható P S monogramul győz meg arról, hogy a tiroli származású Peter von Strudelnak (1660—1714), a bécsi Képzőművészeti Akadémia megalapítójának munkájával van dolgunk. A nyugtalan természetű, sokoldalú művésznek aránylag csekély számban fennmaradt festményei, melyek közül néhányat bécsi templomok, valamint a bécsi Barokkmúzeum, a drezdai és schleissheimi stb. képtárak őriznek, meghatározó fontosságúnak mutatják mesterüknek olasz iskolázottságát. A kompozíciókban kiütköző erőszakos és szertelenségekre hajló vérmérséklet helyenként, pl. a drezdai Zsuzsanna-képen, brutalitásig fokozódik ; a nehéz, húsos formák, a barnára hangolt, tömör színezés, kivált pedig az inkarnát rőt alapszíne félreismerhetetlenül Kari Lollinak, Strudel velencei mesterének művészetére mutat vissza. Ugyanez a fékezetten temperamentum jelentkezik az érckígyó felállítását ábrázoló rajzon. Az alla príma-rajzmodornak, néhány odavetett toll- és ecset-