Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 4 1924-1926 (Budapest, 1927)

Pigler Andor: XVIII. századi osztrák festők rajzai a Szépművészeti Múzeumban

1. ábra. Peter von Strudel: Az érckígyó. (Budapest, Szépművészeti Múzeum.) vonással jellemzésnek kitűnő példájával állunk szemben. A tollvezetés merészségével és nagyvonalú biztosságával kitűnő összhangban áll az árnyékok elosztásának í'estőisége. A híg tussal telített ecset futamait nem köti a forma körvonala. Nemcsak ez a jellegzetes rajztechnika, hanem a komponálási mód is különösen közeli rokonságot mutat a fiatalabb Jacopo Palma művészetével.

1 Mellőzve a további olasz reminiszcenciák kiemelését, csupán kuriózumként említjük meg, hogy a rajz néhány mannequin-szerü alakjának (Mózes, Áron) feje Luca Cambiaso kubista rajzmodorára emlékeztet. Strudel vázlatrajzának merész festőisége annál inkább szembeszökő, minthogy az osztrák barokk festészetnek utána következő mesterei a kötöttebb, zártabb formarendszer, erőteljesebb plaszticitás felé hajlottak, s néhány érdekes kivételtől eltekintve, általában sokkal józanabb felfogásmód híveinek vallották magukat, mint akár olasz, akár délnémet, bajor kortársaik. Már a nápolyi születésű és Rómában tanult Martin Altomonte (1659—1745) is több mint négy évtizedes ausztriai működése alatt oly tipikusan osztrák festő lett, hogy munkáit minden nehézség nélkül lehet megkülönböztetni annak a művészi körnek alkotásaitól, amelynek tulajdonképpeni nevelését köszönte. A XVII. századi római iskola két legtöbb jellemzője, a heroikus szellem komolysága és a szónokias grandiózitás keresése, nála elveszti meggyőző erejét s az osztrák néplélek alapsajátságaihoz 1 V. ö. Beschreibender Katalog der Ilandzeiehnungen in der Graph. Sammlung Albertina. Bd. 1. Die Zei cl in m igen der Venezianischen Schule. Bearb. von A. S/ix und L. FröhlichBum. Wien 1926. Nr. 189., 201. W. Heil: Palma Giovane als Zeichner. «Jahrbuch d. preuss. Kunstsammlungen» 1926. S. 58 Ii.