Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 7. 1931-1934 (Budapest, 1935)

Meller Simon: Szinyei Merse Pál élete és művei

ner Neueste Nachrichten-ben, mely bombaként hat az akadémián : Piloty professzornak felajánlották a berlini művészeti akadémia igazgatói állását s ő elfogadta azt. Három nappal később a müncheni városatyák küldöttsége megy a miniszterhez azzal a kéréssel, hogy akadályozza meg Piloty eltávozását. A miniszter kijelenti, hogy Piloty mester a király ő felségétől egy nagyon hízelgő «Handbillet»-et kapott s már elhatározta, hogy 20. Anya és gyermeke (első változat, 1868—69) Münchenben marad. Kívánságait — állását és az akadémiát illetőleg — teljesítették s megrendelték nála a «Germanicus bevonulása Rómába» c. képét, mely az új Pinakothe­kába került. A mester maradásának örömére január 21-én barátai és tisztelői bankettet rendeztek a Vier Jahreszeiten-ben. Szinyei az első hír hallatára elhatározta, hogy elmegy Piloty val Berlinbe. A banketten természetesen ő is résztvett, sőt öröme kifejezéséül ott nem kevesebbet, mint 25 forintot költött. «En éppen nem bántam volna, -— írja neki e hírekre apja — ha Berlinbe kellett volna átköltöznöd, habár ott is csak Piloty

Next

/
Oldalképek
Tartalom