Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 7. 1931-1934 (Budapest, 1935)

Meller Simon: Szinyei Merse Pál élete és művei

zott falura azon ígérettel, hogy minden pénteken be fog jönni korrigálni. Mostan tehát itt ültem, eddig emlékezetből komponálgattam a fejet, de miután a többi a képen természet után volt csinálva, ez egészen elütött. De hol találjak az itteni sörös tökfilkók közt egy faun-fejet? Ekkor egy fiatal görög festő segített ki a bajból, ki eddig majdnem neheztelt reám, hogy én faunt festek s őt nem kérem fel, hogy nekem üljön, mert ő szinte büszkének látszik lenni faunkarakterű fejére ; ezt nagyon jól használhattam s midőn a tanár a mult pénteken itt volt, meg volt elégedve s monda, hogy jövő péntekig készen leszek ; hála Istennek, mert így sem lesz már olyan, mint eleinte reménylettem, tehát már mostan kibocsátom, Isten neki, a világba s majd jövőre jobb képpel akarok fellépni.» (1868. VII. 6.) Egy héttel későbben a következőket írja atyjának : «Kepemmel csak e héten leszek készen, mert a mult héten Piloty még nem találta egészen kielégítőnek, bár mindent jóváhagyott, csak a fejet kell még jobban csinálni. Ennél fogva jövő héten ki lesz itten állítva. Hanem mostan Pestre nem küldhetem, mert Piloty kívánsága s több oldalróli felszólítás folytán az ezidei nagy bécsi múkiállításra küldöm. Ez azon kiállítás, mely minden 3—4 évben mindig más városban Németország összes művészei által rendeztetik. Miután tehát képem elfogadtatik ezen kiállításra, én nagyon előnyösnek tartom, magamat ily nagy körben megismertetni, és ezen kiállítás után még mindig elküldhetem Pestre. Mostan már nincs időm Pestre küldeni, mert jövő hét végére már által kell adni a bizottmánynak itten. Pesten mindenesetre könnyebb volna feltűnést okozni, mert itten roppant kicsi a kör a bécsihez képest ; ha tehát Bécsben sikerülne csak a legkisebb feltűnést is okozni, nagyobb érdemnek számítanám, egyszóval az a hely, hol alkalmam van magamat a világgal megismertetni. Különben köztünk legyen mondva, roppant trémám van a kiállítástól, s ha Piloty oly határozottan bele nem egyezett volna, nem is gondoltam volna reá, de ez felbátorított, mert amit egyszer Piloty kibocsájt szigorú kritikája alól, az már egészen át nem eshet. Azon reményben tettem ezen lépést elébbi határozatod dacára, mert azt hittem, hogy beleegyezel és szintén előnyösnek fogod találni. Sőt még az eladásra nézve is, mert itten könnyen hiszem a lehetséget, és ide 7—800 forintot teszek ki, hacsak itten a Kunstvereinba csak némileg tetszeni fog.» (1868. VII. 13.) A képet a következő héten csakugyan kiállította a Kunstvereinban ; kritika nem jelent meg róla. Július 26-án átadta a bécsi kiállítás müncheni bizottságának s ezzel első művét szárnyára bocsátotta. Arnold Böcklin 1857-ben festett «Pan im Schilf» c. képe 1859-ben került Münchenben kiállításra, rendkívüli sikere volt s az új Pinakotheka azonnal megvásárolta. Azóta a képtárban volt látható, s valószínű, hogy a fiatal művésznövendék öntudatlanul is e festmény hatása alatt állott, midőn «Faun és Nimfá»-ját megkoncipiálta. Első vázlatában

1 az ő faunja is a pánsípot fújja (11. ábra), mint a Böckliné, s az ő kis képén is felcsillámlanak a napfényfoltok, mint az öregebb mester alkotásán. De a «Pan im Schilf» úgyszólván csak a témára figyelmeztette és megindította képzeletét ; a kompozíció kialakulása közben mindjobban eltávolodott BöcklintŐl s mind világosabbá vált felfogásának teljesen eltérő természete. Budapest, Szépművészeti Múzeum.