Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 7. 1931-1934 (Budapest, 1935)
Meller Simon: Szinyei Merse Pál élete és művei
a művésznövendékek hónaposszobái. 1 A Karlstoron innen, a Neuhauserstrassén, a jezsuiták egykori gimnáziumában volt a Kunstakademie, körülötte a fő művésztanyák: az Oberpollinger vendéglő, a nagy sörözések és a Café Probst, az étkezés utáni feketekávék és művész-viták színhelye. Tavasszal, a Kraftbier idején a Dultplatzon, Achatznál (a mai Neue Börse helyén) tartották a művészek és írók a Bockkurt vagy az Isaron túl az Auban fogyasztották a Zacherlbräu zamatos Salvator sörét, melynek akkor 10 krajcár volt itcéje. Ugyanitt a Nockherbergen az árnyas Franciskaner-Keller szép kilátásos terasza volt később Böcklin s vele Szinyei kedvenc nyári sörözőhelye. A kb. 150,000 lakost számláló város, ha nem is volt «fahr, melyben paloták állanak» mint Heine csúfolta, de nem is volt nagyváros. Egyik végétől a másikig hamar el lehetett gyalog sétálni. Lóvasútja még nem volt, csak néha bukdácsolt egy zörgős omnibusz, vagy egy kopott egylovas kocsi a hepe-hupás utcákon. I. Lajos múzeumai, középületei, Ludwigstrasséja előkelő színt adtak a város új részeinek, de ez épületek körül mély csend honolt s a rosszul kövezett utcákat felverte a gyom. «Es ist nichts an dem — írja Szinyei németül, hogy Laci bácsi is olvassa dass München eine sehr wohlfeile Stadt wäre, denn ich habe erfahren, dass während man wie anderswo bezahlen muss, — muss mann obendrein den allgemeinen Schmutz gedulden.» (1864. VI. 14.) A drágaság persze csak a magyarországi árakkal szemben értendő ; Nagyváradon 30 frt volt a havi kosztpénze s ezt is sokalta és csak Mezeyék kedvéért engedélyezte atyja, itt majdnem kétszer annyi kellett s még jól sem igen lakhatott belőle. De a német székvárosok között még mindig München volt a legolcsóbb. Az operában 36 kr. volt a Parterre ára, csak a «nagy» operáknál emelték azt 48 krajcárra ; a Café Probst-ban 6 kr. volt a pohár kávé, amely mellett órákig ültek a vitatkozó vagy újságot olvasó művészek. Viszont München mai tisztasága és rendezettsége akkor még szinte elképzelhetetlen volt. «Es gibt keine grössere Stadt wo eine gleiche Unreinlichkeit der Strassen zu finden ist und in dem schmutzigsten Bauerndorfe können die Wege nicht unfahrbarer sein» — írja akkor egy müncheni újság. A forgalom éppúgy, mint az ipar és a kereskedelem, nagyon fejletlen volt ; az egész városban alig volt egy tucat tükörüveges kirakat, csak a vásárok, a Dult-ok keltettek nagyobb élénkséget ; ilyenkor a Dultplatz megtelt sátrakkal, amelyekben a müncheni nők beszerezték a háztartási holmikat s szerényen áldoztak a divat oltárán. Ebben a különös kis városban, ahol a fejedelmi fényűzéssel a nyárspolgári zsugoriság párosult, ahol pompás középületek körül félig kövezett, gödrös utakon trágyával megrakott parasztszekerek feneklettek meg, a művészek nagy szerepet játszottak, nemcsak farsangkor, mikor fantasztikus ünnepélyeket rendeztek, hanem a mindennapi életben is. Az akadémia hírességeit, Kaulbachot vagy Pilotyt majd mindenki ismerte s köszöntötte az utcán ; az akadémiai negyedet, a Michaels-kirchetől a Heustrasséig (a mai Paul Heysestrasse) a nagykalapos és hosszúhajú művészek és művésznövendékek müncheni Montmartre-rá alakították át. A művészeti akadémiát 1808-ban alapította I. Maximilian. Négy fő iskolára oszlott : a festészet, a szobrászat, az építészet és a rézmetszés iskolájára. Az elsőben 1 A magyarok közül Székely Bertalan 1860-ban az Elisenstrasse 3. sz. V. emelet, Stauber festőnél, Munkácsy Mihály 1867-ben ugyanazon utcában 6. sz. IV. e. Conraeder György festőnél lakott.
