Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 7. 1931-1934 (Budapest, 1935)

Meller Simon: Szinyei Merse Pál élete és művei

egy külön iskola volt a tájképfestészet részére. A történeti festészet, a «Historien-Mahlerey» iskolája három osztályból állott, melyek mindegyikének külön tanára volt. Az első osztály, az ú. n. Antikenklasse, a kezdők osztálya volt, ahol főleg gipsz-szobrok után rajzoltak s a természet után való rajzolás elemeit tanulták. A második osztály, a Mahlklasse feladata volt : «zum Gebrauch der Farben übergehen und im eigentlichen Sinne Mahlen lernen». A harmadik, befejező osztály a «Componier-Schule» : «hier tritt zu den früheren Studien das der Composition im weitesten Sinne hinzu.» E tanulmányokat kiegészítették a perspektiva-órák, melyeket az építészeti iskola tanára tartott s az akt és modell után való rajzolás, amelynél az akadémia igazgatója, a történeti festészet tanára s az építészeti iskola vezetője felváltva korrigáltak.

1 Az első, ideiglenes felvétel próbarajz alapján történt ; ha a növendék megfelelően haladt, bizonyos idő múlva újabb vizsgát tehetett, melynek sikerülte esetén megkapta a végleges felvételt, az ú. n. Matrikel-t. Az átmenet az alsóbb osztályból a felsőbbe nem volt időhöz kötve, hanem kizárólag a növendék haladásától függött. Ezek a szabályok csupán azokra vonatkoztak, akik mint kezdők iratkoztak be az Akadémiára ; haladottabbak bármikor, bármely osztályba beléphettek, ha az akadémia erre való képességüket elismerte. A tanítás díjmentes volt. Az akadémia ezen eredeti alapszabályai még 1864-ben is nagyjában érvényben voltak ; az említett tanulmányokhoz ekkor heti 1 óra művészettörténeti előadás és anatómiai órák járultak. Az akadémia épülete, — a régi jezsuita gimnázium és kollégium — a XVI. sz. végén épült, és sok toldás után a XIX. század elején nyerte végleges alakját. A neuhauserstrassei fronton a bejárat mellett földszinten voltak az akttermek, a kapellenstrassei részen a nagy Antikensaal, mely gazdag gipszöntvény-gyűjtemény ével a város nevezetes néznivalói közé számított. E mellett volt az igazgató műterme, melyben a gipszgyüjtemény is folytatódott. A felsőosztályok, így Piloty iskolája is az emeleten voltak ; helyszűke miatt azonban egyes festőtanárok számára az akadémián kívül kellett atelier-ket bérelni. A régi épület hosszú folyosói, barokk lépcsőháza, nagy udvarai akkor a művésznövendékek zajától harsogtak ; ma az Akademie der Wissenschaften mély csendje honol mind e helyeken. Az akadémia igazgatója 1849 óta Wilhelm von Kaulbach volt. 1837-ben I. Lajos bajor király udvari festővé nevezte ki s pályája ettől fogva a sikerek láncolata volt. Amint láttuk, 1863-ban még Nagyváradon is mint «a jelenkor legjelesebb festőjéről)) beszéltek róla. Anyagi jólétben élt, számos kitüntetésben részesült, nemességet kapott ; az akkori Gartenstrasseban, melyet róla neveztek el később Kaulbachstrassenak, szép háza és nagy kertje volt. A müncheni szokásokkal ellentétben nyílt házat vitt ; illusztris idegenek közül főleg Andersen dán meseíró és Liszt Ferenc laktak gyakran házában. Az akadémián saját osztálya sohasem volt s így tanítványokat sem nevelt ; a növendékekkel leginkább csak az akt-korrektúrák alkalmával érintkezett. Fensőbbségét szerette éreztetni s mindenkit lenézett ; szeszélyes volt s rosszkedvében kimélet1 Die Konstitution vom 13. Mai 1808. Lásd E. v. Stieler; Die Königl. Akademie der Bildenden Künste zu München. München, 1 909,