Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 6. 1929-1930 (Budapest, 1931)

Gombosi György: Pannóniai Mihály és a renaissance kezdetei Ferrarában

különben egy helyről, a ferrarai Sala deli' Inquisizione-ből kerültek mostani helyeikre. Az ikonográfiái összefüggés a négy ülő allegorikus nőalak között (a reprodukciókat 1. Venturinál, 572—3. 1.) nem egészen világos. Az egész ikonográfiái rendszer mindenesetre azoknak a humanisztikus képzeteknek köréből van kiépítve, amelyről a valószínűleg szintén ferrarai «Tarocchi» rézmetszetei nyújtanak teljes képet. Itt is szerepelnek a sybillák, a múzsák (Terpsichore és Euterpe teljesen meg is felelnek Agnolo budapesti képeinek) és az istennők; ha a mi képünk Ceres, akkor a delfinekkel díszített londoni Tura-kép Amphitrite lehetne s a két Strozziféle kép két más istennő. Ennek a kérdésnek a tisztázását egyelőre függesszük fel: fontosabb eredmény számunkra az, ami a dátumok összevetéséből áll elő. Agnolo meghal 1456-ban, Pannóniai Mihály pedig 1459 és 1463 között; Tura 1459-ben lép fel a stúdióban. Ezekből a dátumokból valószínű, hogy Tura meghívására éppen Mihály mester halála adhatott alkalmat s így az utóbbi halála 1459-re volna tehető ; másrészről Pannóniai Mihály valószínűleg az 1456-ban elhalálozott Angelo utóda lett s így a Ceres keletkezésére az 1456—59-es határévszámok adódnak. Végül a két Strozzi-kép dátumát illetőleg annyit lehetne feltételezni, hogy azok valamivel még korábbiak: ^ az az abszolút stílusegyezés, amely őket rajzban, típusokban és festői kezelésben a mi múzeumunk Cossának tulajdonított múzsáihoz fűzi, legalább is megerősít bennünket abban a sejtelmünkben, hogy mindkét festménypár Angelo Parrasio műve, aki a múzsasorozat befejezése után még maga kezdhette el azt az istennősorozatot, amelyet 1456 után Pannóniai Mihály, később pedig Tura egészített ki. Ezzel elérkeztünk tulajdonképeni célunkhoz, vagyis ahhoz a kérdéshez, hogy hogyan alakult valójában a viszony a Stúdió három művésze, Pannóniai Mihály, Angelo Parrasio és Cosimo Tura közt. Szolgáljon kiindulási pontul a belfiorei stúdió négy hiteles képe, köztük a két Strozzi-féle kép, amelyeket az egyszerűségkedvéért legyen szabad most már, esetleges kételyek félretételével, Angelo Parrasio müvei gyanánt kezelnünk. Angelo képei elsősorban nyugodtabb, simább felülethatásukban különböznek a két squarcioneszk értelemben zsúfolt, túlságosan gazdagon ornamentált másik képtől. Piero della Francesea hatása ez, amely az ötvenes évek elején szinte minden egyebet elborít Ferrarában. A vonalak tisztasága, a nemes, arcképszerűen kezelt profil Pieróra emlékeztet és még ennél is inkább a két kép egész látásmatériája, az atmoszférikus hatásnak az a szép egyenletessége, amely mélységet ad a felületnek s egyben kolorisztikusan telíti is azt. Tura képe keményen kidolgozott reflexeivel, mantegneszk megmintázásával szárazon és ridegen hat melleltük. Ha végiggondoljuk még egyszer azt, hogy hogyan ment végig a ferrarai festészeten a négy nagy vendégnek, Pisanellónak, Rogernek, Pierónak s végül Manlegnának a hatása s ha visszaemlékezünk arra, hogy miként szorította ki a vérrokon Mantegna Pieronak egészen soha meg nem értett tanításait, akkor világosan jelenik meg előttünk Túrának és Angelónak fejlődéstani viszonya. Ennek