Batári Zsuzsanna, Bárd Edit, T. Bereczki Ibolya szerk.: TÉKA 2006 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2006)

MÚZEUM ÉS TUDOMÁNY - Kiss Kitty: Öntöttvas és zománcozott edények gyártása

Múzeum és tudomány Öntöttvas és zománcozott edények gyártása A Felföldi mezőváros tájegység enteriőrjeinek berendezésével kapcsolatban merült fel az öntöttvas és zománcozott edények bemutatásának problematikája, s a kérdések megválaszolásához kíván segítséget nyújtani az alábbi rövid írás. A magyar parasztság konyháiban főzésre, néhány értékesnek számító fémedény mellett, hosszú időn keresztül elsősorban cserépedények szolgáltak. Az 1898-as vas- és fémipari statisztika vasedénygyártással foglalkozó bevezetője szerint az edényöntészet legkorábban Németországban és a Németalföldön fejlődött ki, nálunk a 18. században honosodott meg. Heckenast Gusztáv összefoglaló munkájából kiderül, hogy az edényöntés magyarországi kezdetei az első nagyolvasztók megjelenéséhez, az indirekt eljárás meghonosodásához kötődnek. A vaskohók méreteinek növekedésével vált lehetővé, hogy a vasércből képlékeny vasbuca helyett cseppfolyós nyersvasat állítsanak elő. E jelentős technikai újítás a tőlünk nyugatra fekvő országokban több száz évvel korábban következett be, nálunk külföldi, főleg német, behívott szakemberekhez kapcsolódik. Az első valódi nagyolvasztó az észak-magyarországi Libetbányán 1692 és 1696 között működött kamarai támogatással, a sziléziai Karl Philipp Kropf vezetésével, 13 sziléziai munkással. Tűzlap, mozsár és ágyúgolyó mellett öntöttek konyhai edényt is, utóbbiakat Kropf vásárokon is árulta. 1723-ban Modori Keller Sámuel szervezte meg azt a vasműtársulatot, mely 1726-ban Libetbányán, majd 1729-ben Pojnikon nagyolvasztót létesített; mindkettő profiljában szerepelnek öntött edények. További, konyhaedényeket is öntő Fazék (DEIM Péter felvétele)