Batári Zsuzsanna, Bárd Edit, T. Bereczki Ibolya szerk.: TÉKA 2006 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2006)

MÚZEUM ÉS TUDOMÁNY - Kiss Kitty: Öntöttvas és zománcozott edények gyártása

18. századi üzemek, nagyolvasztóval való felszerelésük sorrendjében: Bogsán (1721), Rhónic (1740), Kislőd (1762), Munkács (1780). A 19. század első felében további technikai újításokat vezettek be (me­leg levegős fújtatás, kavarókemence, széntüzelés), 1850-re a kis vashámo­rokat szinte teljesen felváltották a nagyolvasztók. Az eleinte manufaktú­rákban készített öntöttvas konyhaedények használata a nagyobb magyar­országi városokban a 18. század végén, a parasztság körében a 19. század második felében terjedt el, a gyártási helyek közelében korábban is hasz­nálatba kerülhettek. A korai edénytípusok a népi fazekasságtól átvett fa­zék- és lábasformákat követik. A 19. században az öntöttvas edények mellett megjelennek a zomán­cos edények is. A zománcozás korai díszítő technika, a 18. századig fő­ként művészeti és vallásos tárgyakat készítettek ezzel a módszerrel. Vas­edények zománcozásával elsőként a Németország keleti részén fekvő lauchhammeri gyár foglalkozott a 18. század második felében, majd na­gyobb figyelmet csak az 1815 utáni években fordítottak e dologra. A jó eredmények láttán több német öntőműhely kezdte edényeit zománcoz­ni, 1824-ben már öt ausztriai és német gyár foglalkozott edények zo­máncozásával. A Vasárnapi Újság hirdetései között 1854-ben „főzőedény fehér zományú", 1859-ben „legfinomabb zománczozott főzőedények, öntöttvas- és sajtolt pléhből" szerepelnek. Ezek az edények valószínűleg külföldről, Auszt­riából származtak. A hazai zománcozás megindulása után is jelentős behoza­talra szorult az ország, és igényeit főként éppen Ausztriából fedezte, ahol 1899-ben már 18 gyár foglalkozott zománcozott lemezedény gyártásával. Lábas Lábas lábas (DEIM Péter felvétele) (DEIM Péter felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom