Batári Zsuzsanna, Bárd Edit, T. Bereczki Ibolya szerk.: TÉKA 2006 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2006)

MESTERSÉGÜNK CÍMERE - Kemecsi Lajos: A kocsi kocsi

tak, fuvaroztak. A közösségi kovács helyzete a paraszti társadalomban igen megalázó volt. A szabott ár és a gazdák külön jogai - hajnali és esti munkában szántás idején - nem engedtek jólétet számára. A nagy uradalmak majorjaiban is dolgoztak kovácsmesterek. Előre megszabott bérük, feladataik a közösségi kovácsok helyzetére emlékeztetnek. Magasabb azonban a szakmai tudásuk, s lényegesen biztosabb a státuszuk is. Mégis, számukra is az elérendő cél az önálló műhellyel rendelkező iparossá válás, hiszen az önálló mesterek megbecsültsége magasabb volt, főként a városokban, mint az alkalmazott, kommenciós mestereké. Napjainkban egyre kevesebb a szakmáját még folytató kézmúvesmester. A korábban a termelőszövetkezetekben dolgozó kovácsok és bognárok közül a legtöbben abbahagyták a mesterséget. A jármüvek készítéséhez, javításához értő szakember egyre kevesebb. A kocsik vas alkatrészeinek a pótlása azonban némileg könnyebb. A különböző fémművesszakmákban dolgozók (lakatosok, esztergályosok) alkalmanként kisegítik a hagyományos alkatrész javítását igénylő gazdákat. A lovak patkolását is egyre nehezebben oldják meg a fuvarosok. A famunka elvégzésére alkalmas mesterember azonban oly ritka, hogy napjainkban, egy-egy megyében csak két-három idős bognár dolgozik. A szükség azt eredményezte, hogy felelevenedtek a régi hagyományok, és egy-egy gazda időnként maga faragja meg szekere törött alkatrészét. Mások megvásárolják a községben még fellelhető régi kocsik és szekerek alkatrészeit, és azokkal pótolják a hiányt. így aztán az akár több faluból is összegyűjtött járműalkatrészekből olyan járműveket készítenek, amelyek elveszítették minden hajdani táji jellegzetességüket, s csak addig működnek, amíg tart a szedett-vedett cserealkatrész. Kemecsi Lajos