Batári Zsuzsanna, Bárd Edit, T. Bereczki Ibolya szerk.: TÉKA 2006 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2006)

MESTERSÉGÜNK CÍMERE - Kemecsi Lajos: A kocsi kocsi

Bukarest vásáraira is hordták eladni. A Dél-Alföld nevezetes magyar kocsigyártói dolgoztak a torontáli, temesi németek és szerbek részére is. A sváb kocsi vagy a rác kocsi hosszabb volt, és színezésében is eltért. A járművek színei alapján egyes falvak, nemzetiségek járművei is elkülönülnek. A 19-20. században a falvakban, városokban élő és dolgozó mesterek is több csoportba oszthatók. A kerékgyártók a céhrendszer felbomlása (1872) után részben önállók, részben az uradalmak alkalmazott mestereiként szerepelnek. A városokban élők általában tehetősebbek falusi társaiknál. Közöttük is elfogadott, hogy részben terményben fizetik ki a megrendelők az elvégzett munka ellenértékét. Az uradalmak számára szükséges bognár- és kovácsmunkát az uradalmi iparosok elvégezték. Az uradalom központjában kovács, bognár és szíjgyártó egyaránt működött. A pusztákon faragóbéres végezte el a szükséges javításokat. A 19. század végén, a 20. század elején az uradalmak állandó alkalmazottai között szerepeltek a bognár és a kovács, illetve a kovácsot a későbbiekben felváltó gépész. A gazdaságokban sorra épültek a 19. század végén a bognár- és kovácsműhelyek mellett a gépműhelyek is. Az ezekben dolgozó állandó alkalmazott iparosok az ún. cselédlakokbcm éltek. A kovácsmestereknek is sokféle társadalmi típusa volt ismert. Például a kisalföldi falvakban - ahol jelentős közbirtokosság volt - gyakori az ún. kommenciós kovács a 19. századtól egészen a 20. század közepéig. Őket a faluközösség alkalmazta, az adott műhelyt, lakást, kisebb földterületet. A mester saját szerszámaival dolgozott, de a munkájához szükséges szenet általában a falu biztosította. Szerződésüket a közbirtokosság kötötte meg általában három évre, illetve, ha jól dolgoztak, „kiöregedésükig". A gazdák előtt a jelentkezők „tarifát" készítettek, melyben felsorolták, hogy mennyiért vállalják a különböző munkákat. Szavazással választották ki a jelentkezők közül a megfelelőt. A kovács ügyeit a gazdák közül választott kovácsbíró intézte. Neki cserébe ingyen végzett minden munkát. A közbirtokosság tagjai számára kedvezményt adott. Általában pénzért dolgozott, de az ekevasak élezéséért a tagoktól l-l véka (25 kg) kenyérgabonát kapott. Hitelbe is végzett munkát, ekkor az ún. kontóskönyvben jegyezte fel a munkát s annak árát. A legtöbb faluban a gazdák évente egyszer számoltak el, általában cséplés után. A szegényebbek tartozásukat ledolgozták, szántot-