T. Bereczki Ibolya, Bíró Friderika szerk.: TÉKA 2003 1. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

Káldy Mária: 60 év

megemlítsük őt, mint a dokumentátor fotósok rettenthetetlen bajnokát, a wincseszterek, szkennerek, printerek, tölgyfalevél-koszorús hősét, s a múzeumi farsangok utolérhetetlen diszkzsokéját. 1968. augusztus elsejét írtak, amikor Friderika átlépte a Könyves Kálmán körút 40. szám alatt a Néprajzi Múzeum kapuját. A fiatal kutatót hamar mélyvízbe dobták. A nyugati végeken, a veszélyes határsávban, úttalan utakon, sárban, fagyban, rekkenő hőségben baktató, még vízhordó lánynak is vélt, a boronafalú füstös házak titkait kutató, bölcs parasztembereket, minden nehézséget elviselő parasztasszonyokat faggató néprajzos Friderika, egy életre szóló barátságot kötött az őrségi, göcseji tájjal, emberrel, s „rótta eggyé" tájegységgé azt, mit ott látott, s adta át 1993-ban szeretete, s kitartó kutatómunkája jeléül - itt, nekünk, Szentendrén - okulásunkra, gyönyörködésünkre. Hogy mit rejtenek a szereken megbúvó épületek, s hogy milyenek az itt élő emberek, azt sokan - kollégák és egyetemi hallgatók - az O önzetlen, fáradhatatlan és élményekben gazdag kalauzolásában ismerhettük meg. De a vele tett utakon tanúi lehettünk annak is, milyen szeretettel, szinte már fogadott lányukként fogadja őt a szalafői Jóska bácsi, Vilma néni, és Juliska néni, Kondorfáról Blanka, Magyarföldről Ida néni, Bajánsenyéről Gyula és Ella, és a másik Juliska néni, és a többi kedves „adatközlő", akiket még hosszan sorolhatnánk. Jancsi életének meghatározó dátuma 1969. január 15., amikor a falumúzeum osztály munkatársa lett. A szabadtéris tűzkeresztséget Flórián Mária muzeológussal együtt élték át Szatmárban, a milotai ház bontásánál, mely véglegesen meghatározta életpályája irányát. Szívesen emlékszik vissza az Ebédszünet Lendvadedvesen. Ballá Gyula és bontóbrigádja a múzeum munkatársaival (BÍRÓ Friderika felvétele)