T. Bereczki Ibolya, Bíró Friderika szerk.: TÉKA 2002 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2002)

Kecskés Péter: Külterületi kőépítmények a Felföldi mezőváros tájegységben

60-80 cm mélységű, szélessége 80-120 cm, a magassági méret 1-8 méter között változhatott. A teraszok szélessége, a termőfelület nem haladta meg a 4-10 métert. A kőgátak aljához dűlőút, szekérút vitt, amit 4-6 m szélességben, réteges vagy bányászott „laposkő"-ből raktak ki. A szekérút támfalas oldalán szőlőtaposó helyeket és szekérbeállókat építettek, 5-8x12-17 m alapterületű, lekövezett felületet alakítottak ki. Ilyen beállók, „láz"-ak a 18-19. században dézsmaszedő helyek is voltak. A lábbal taposó mustnyerés és dézsmálás tehát itt folyt, a mustot innen szállították a belterületi pincékbe. A kőteraszos szőlőhegyek fontos építménye volt a kőlépcső, a „grádics". Ezek sora a terepszintekhez alkalmazkodva 50-80 méterként ismétlődött. E lépcsőket a kőbástya (két kőtámfal) közé építették. A kőlépcsőket összefaragott idomkövekből illesztették össze, s ezek kapcsolódtak a kőbástyák oldalfalához. Jelentős szerepük volt a teraszok, kőgátak és kőlépcsők menti iszapos vízfelfogó létesítményeknek, a „sankgödrök"-r\ok vagy „liktor vermek"-nek. Ilyen „kőszájú" helyeken fogták fel a lesodort földet - amit puttonyban visszaszállítottak -, és aszály esetén a tőkéket innen öntözték. A talajerózió nyomán vagy a talajmunka közben kikerült köveket megbecsülték. Ezekből építették tovább a kőgátakat, és a vízfolyás irányát alakító csatorna bélelésénél is felhasználták. A terepadottságok, felmérések és történeti kutatások alapján a „mezővárosi szőlőhegy" megvalósítását az épületcsoport északnyugati oldalára tervezzük. Földgátas teraszok (Tokaj)