Bíró Friderika szerk.: TÉKA 1995 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1995)

zönségnek. Itt minden művi és erőltetett, felületes az ismeretterjesztés, sok a naturalizmus (pl. a középkori részen az ún. város határában felakasztott bábuk jelképezik a kivégző dombot). Az alapelképzelés az lehetett, hogy a látogatókat „interaktív" módon informálják egy adott kor életmódjáról. Ez több-kevesebb eredménnyel sikerült is, de miért így? 2.) Mind dr. Jan Vaessen, az arnhemi, mind pedig Arnaut Weeda, az enkhuizeni múzeum igazgatója sok időt szentelt arra, hogy a velük, ill. munkatársaikkal folytatott konzultációk révén mind jobban megismerhessem múzeumaik működését, vezetési gyakorlatukat, a múzeum menedzselését. Konzultációkat folytattam a gyűjtemények helyzetéről, sokat megtudtam a közönségfogadásról, bepillantást nyertem a PR reklám és marketing, üzemeltetés, biztonság, a konzerválás, személyzeti- és pénzügypolitikai, munkaszervezési munkákba. a., Privatizáció Az 1980-as évek második felében csúcsosodó gazdasági válság előtérbe állította a nagy közgyűjtemények, az állami múzeumok privatizálásának a kérdését. Gyakorlatilag egy 10 éves időtartam le is zajlott úgy, hogy még a Ryks Museum (Nemzeti Múzeum) is magánkézbe került. Érthető tehát - ismerve a hazai viszonyokat -, hogy ez keltette fel leginkább az érdeklődésemet. A múzeumok privatizálása Hollandiában azt jelentette, hogy a múzeumok fokozatosan a különböző baráti körök, Múzeum Baráti Szövetségek, Közalapítványok vagy Közhasznú Társaságok tulajdonába kerültek. Először a szakmai és személyzeti autonómiát szerezték meg, majd a teljes pénzügyi függetlenséget is. A titok nyitja ami elfogadhatóvá teszi ezt a folyamatot egy magyar muzeológus számára is, a következő: - a költségvetés 2/3 részét az állam biztosítja, változatlan, rögzített módon, 5 — 10 évre előre megtervezve és garantálva (!!!); - a gyűjtemények továbbra is állami tulajdonba maradnak, s az állam csak megőrzésre és kezelésre adja át a privatizált múzeumnak a műkincsállományt,