H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1988 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1988)

ez a nép. A sokszor becsomagolt, kicsomagolt, elővett, eltett, feltett, elvesztett és megkerült, eltört és elkopott tárgyakon keresztül egy idő után világossá vált, hogy nemcsak megőrizni és bemutatni lehet egy-egy tárgyat, hanem a tárgyakban képviselt tudást, értéket is át lehet menteni. Ez nagyon fontos volt számomra. — Vajon a múzeumban eltöltött rövid idő, az akkori tevékenységed és az itt elmondott gondolataid hatottak-e mostani hivatásodra, munkádra? — Ma lelkészként nem tárgyakkal, hanem emberekkel foglalkozom. Azokkal az emberekkel, akik a múzeumi tárgyak készítőinek, használóinak leszármazottjai, utódai, anyagi-szellemi-kulturális örökösei. Ez az igény, vagyis az, hogy az emberekkel foglalkozzam, ott kint, abban a szörnyen poros, télen hideg, nyáron meleg, rettenetes, borzasztó raktárban kezdődött. Az áttekinthetetlenül sok tárgy között botladozva kerestem az összefüggéseket és az egésznek az értelmét. Ma pedig, éppen az ellesett és megtanult módszerekkel, amelyeket döntően a múzeumban töltött idő alatt tanultam meg, keresem az emberekben az értéket, azokat a dolgokat, amelyeket meg kell őrizni. A néprajztudomány feladata nemcsak a kutatás, a megőrzés, hanem a megszerzett tudásnak a visszaáramoItatása azokhoz, akiktől származik ez az ismeret. Éppen azokat kell hogy szolgálja, akiket megvizsgál. Éppen ezért merem azt állítani, hogy a jelenlegi munkámban és életformámban — feleségemmel együtt, aki szintén néprajzos — a feladatom, a feladatunk az, hogy a megtanult dolgainkat visszaadjuk azoknak, akik itt, ma, otthon akarnak lenni ebben a világban. Úgy érzem, szerencsés helyzetben vagyok, és megtehetem. Természetesen akkor nagyon fiatal voltam, és sok butaságot is csináltam, sok-sok olyan dolgot, amelyet később megbán az ember..., ahogyan bánhatjuk együtt a tőlünk elszakadt tájegységek elhanyagolását. Ma, az alacsonyan szálló buldózerek árnyékában csak magunkat vádolhatjuk, hogy nem sikerült megtartani mindazt, ami miattunk veszett el. Parasztemberek