H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1988 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1988)

jártunk be falukat a Heves Megyei Tanács gépkocsijával. Emlékezetes számomra, amikor Szalay Lajosnak, a külföldön élő kiváló magyar grafikusnak az egykor kuláknak minősített szülői portáját kerestük föl — a maga társadalmi rétegét gyönyörűen képviselő magtárakkal, istállókkal, cseléd lakással stb. — és a túlbuzgó helyi vezetők majdhogynem le akartak tartóztatni, legalábbis a fényképezést, adatfelvételt próbálták leállítani—a saját megyei tanácsuk szolgálati kocsiján érkező kutatóknak. — A konkrét feladatokon túl azonban a Szabadtéri Múzeum mélyebben és átfogóbban is benne volt, ha használhatom ezt az antropológus kifejezést: „néprajzi fantáziámban". Akár a településrendszerekre, akár az élő tárgyegyüttesekre vonatkozó munkáimra gondolok, bennük volt a szabadtéri dokumentálás és bemutatás elképzelése is. A Néprajzi Múzeumban a rendkívül részletes, önálló nagy monográfiában feldolgozott átányi tárgygyűjtés kezdetben egy elképzelt ólaskert és egy elképzelt lakóház berendezésének összeállításával indult. Átányon végül létesült is egy szabadtéri múzeum-egység, a „kakas-ház" — ennek a berendezése Fél Edit munkája volt —, és lett volna egy ólaskert egység is, ha a helyi elöljáróság szűklátókörű lokális öntudatán nem fut zátonyra a terv. — Külföldön különböző meghívások, kiállítások, kiküldetések révén járva nagyon sok szabadtéri múzeumban gyűjtöttem információkat, technikai adatokat a belső nedvességtartalom szabályozására, riasztórendszerekre, konzerválási módszerekre és a látogatók, különösen a gyerekek játékos művelésére. Ezekből nem soknak lett gyakorlati haszna, talán a koppenhágai szabadtéri néprajzi múzeum és más skandináv intézmények egyes népművelő módszereit tudta átvenni, vagy továbbgondolni Káldy Mária. Otthon több száz, talán ezernél is több diapozitíven őrzök emlékeket, észak-amerikai szabadtéri múzeumokról. Nemez készítés múzeumi bemutatón