H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1987 1. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1987)

Meszes szekér Várpalotáról 1986-ban múzeumunk megvásárolt Várpalotán egy meszes szekeret a hozzá tartozó mérleggel, abrakos tarisznyákkal. A szekeret Szeivolt Márton, a palotai meszesek utolsó generációjának 1986-ban elhunyt egyik vezető egyénisége használta 1980-ig. A tárgy értékét növeli, hogy használatára, egykori tulajdonosa életére, mesterségére vonatkozóan részletes információkkal rendelkezünk. Mindez Pacsuné Fodor Sári tanárnő, várpalotai önkéntes gyűjtő érdeme, aki két díjnyertes pályamunkájában feldolgozta a palotai meszes ipar történetét, a meszesek életmódját, fuvarozási körzeteit is több generációra visszamenően részletesen ismertetve, ö hívta fel figyelmünket a már évek óta használaton kívül került, de még jó állapotú "meszes kocsira", melyet múzeumunk Szeivolt Márton özvegyétől megvásárolt. Palotán az 1860-as években tűntek fel az első "meszesek", akik a mésszel való fuvarozást és kereskedést már fő foglalkozásukként űzték. Számuk a századfordulón 100, az 1930-as években 200 körül mozgott. A Bakonyban számos helyen foglalkoztak mészégetéssel, némelyik meszes hosszabb-rövidebb ideig maga is üzemeltetett mészégető kemencét. A palotai meszesek döntő többsége azonban kizárólag fuvarozással, a mész eladásával foglalkozott. A meszet a meszesgazda osztotta szét köztük a kemencebontást követően. Egy szekérre 10-13 q meszet tudtak felrakni. A követ is ők szállították a mészégető kemencékhez, aminek fejében bizonyos mennyiségű meszet kaptak. A szekér alját rakodás előtt rongyokkal, zsákokkal bélelték ki, hogy a meszet kevesebb levegő érje, és ne piszkolódjon. Az eső ellen ponyvával, gyékénnyel védték a rakományt. A megvásárolt meszes szekeret - amelynek párja a várpalotai Helytörténeti Múzeum udvarán látható - Szabó Károly helyi bognár készítette az 1950-es években, vasalása Farkas Dezső kovács munkája. Az elődök ugyanilyen szekereken járták az országot. A hagyományokhoz való ra-