H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1981 1-3. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1981)

úgy, hogy a rövidebb karók a konyhái fal mellé kerültek* A karók jelölték ki a kemence alapterületét és tömegét. Ezután a karók közé vékonyabb - ujjnyi vastagságú - fűzfa vesszőket szúrtak 5-7 cm távolságban, majd az így kialakult vázat vesszőkkel korcolták, erősítették* A kemence falát pelyvás sárból készítették a vesszőváz külső oldala felől* Sár tapasztassál alakították ki a kemence tömegét vízszintesen tagoló vállat is, melynek sarkainál a felső rész éleit lecsonkították. Az így keletkezett kis padkán volt a mécses helye. Kiégetésnél a vesszőváz a tűzzel érintkező részeken elégett, csak a nyomai látszottak a kemence falában. A padkában ellenben szépen megmaradtak a vesszők és a karók alsó részei 15-20 cm hosszúságban. A kemence használata során a bejárat melletti padkára sütő és főző résszel ellátott rakott tűzhelyet építettek, melynek füstjét bádogcsövön keresztül vezették a szabadkéménybe. Az utóbbi időkben a rakott tűzhelyet és a kemence padkáját elbontották, így nyerte TÉKA 1981*1-3.