Füzes Endre: A szántalpas hombártól a tájházig (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)

Népművészet - népi iparművészet - Bútorművesség a népi iparművészetben

2. A másik irányzatot talán alkalmazott népi iparművészetnek nevezhetjük, melynek az a jellemzője, hogy az alkotók a hagyományos bútorstílusok keretei közt kialakult jellegzetes bútorok felhasználásával mai igényeket kielégítő, szóló bútorokat és garnitúrákat készítettek. Ez a törekvés jelentkezett a festett bútoroknál is, ahol a hagyományos forma és szerkezet megtartása mellett, a festett díszek leegyszerűsítetten, máskor felnagyítva, a hagyományostól eltérő csoportosításban jelentek meg. A faragott bútorok esetében a méretbeli módosítások és az arányok megváltoztatása mellett, a díszítő faragványok újszerű átköltésben, más ágazatból átvett motívumok felhasználásával készültek, itt is tapasztalható volt a motívumok leegyszerűsítése, máskor indokolatlan elburjánzása. Ebbe az irányzatba tartozónak érezzük azokat a törekvéseket is, melyek a 19. századot megelőző bútorstílusok, formák és technikák feltárására és újbóli felhasználására irányultak, gyakran a faépítészet, a fa sírjelek motívumai, a geometrikus minták, az ékrovásos technika alkalmazásával. Ennek az irányzatnak a jellemzője az újítás, az újat akarás szándéka, a hagyományos bútorok formáinak gazdagítása új vagy újszerű megoldásokkal, mely azonban sajnos nem mindig párosul stílusismeretekkel, megfelelő technikai tudással és formaérzékkel. Éppen ezért az ebbe az irányba indulók munkáinál tapasztaljuk a legtöbb problémát, a legtöbb megoldatlan munkát. 3. A harmadik csoportba sorolhatók azok a bútorok, melyeket az iparművészet irányába mutató vonulatnak tekintünk, ahol az alkotók voltaképpen szakítanak a történeti hagyomány közismert formáival, és olyan bútort szándékoznak készíteni, mely szorosan illeszkedik a mai társadalom esztétikai értékrendjébe és funkcionális igényeibe, ugyanakkor megőrzi a történeti bútorművesség ízét, zamatát, hangulatát. Az ebbe a csoportba tartozó bútoroknál, legyenek ezek ülőbútorok, garnitúrák, fali szekrények, térelválasztók, fekhelyek, ládák, asztalok vagy faragott fali képek, voltaképpen nem egyedül a formák, a szerkezetek vagy a díszítmények hordozzák a hagyományt, hanem a bútor szellemi, gondolati tartalma, és ez teszi számunkra becsessé, értékké. Véleményem szerint - minden problematikus vonása, esetlegessége és egyenetlensége mellett - ez az irányzat képviseli a jövőt a népi bútorművesség területén. A gondolati tartalmat megjelentheti az alkalmazott anyag, a kidolgozás módja, a régi szerkezetek alkalmazása, a kézműves technológia, a tradicionális parasztkultúra fából készült tárgyai különböző formáinak felhasználása, beépítése a bútorba, illetve mindezeknek az elemeknek az esztétikai egysége. Ennek az irányzatnak több képviselőjét láthatjuk ezen a pályázaton, illetve kiállításon is. A NIT zsűrije elé évente több száz bútor kerül, egy-egy alkalommal a zsűri tagjai rendszeresen konzultálnak a készítőkkel. A beküldött darabok példáján mutatnak rá a hibákra, tanácsokat adnak a továbblépéshez. Kitűnő alkalmat nyújtanak az ágazat felméréséhez, értékeléséhez a különféle pályázatok, mindenekelőtt a három évenként sorra kerülő siófoki Kismesterség pályázat, a leilei Kapoli faragó pályázat, a nyíregyházi Aranyalma pályázat, melyekhez mindig kapcsolódik konzultáció is. Elsősorban a kézműveseknek nyújtanak lehetőséget a bemutatkozásra, és a konzultációra a KIOSZ 396