Füzes Endre: A szántalpas hombártól a tájházig (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)

Népművészet - népi iparművészet - Népi faragóművesség

kézműves és paraszt osztály felső rétege számára lényegében ugyanazokat a tárgyakat készítették, azokat ugyanúgy díszítették, legfeljebb a díszítés gazdagsága különböztette meg a megrendelő társadalmi helyzetét. A középkorban tehát, Európa nyugati felén a 14-15. századig, a kontinens keleti felén még tovább is jobbára egységes, társadalmi különbségektől még nem motivált fafaragó művességről beszélhetünk. Az ekkor kialakított technikák, díszítő motívumok, kompozíciók, tárgyféleségek mai álláspontunk szerint az európai faragó művesség nagyjából egységes és az egész kontinensre kiterjedő alaprétegét jelentik, amelyre később, a népművészet kategóriájába sorolt faragó művesség is felépült. Tárgyai közt elsősorban épületfaragvánvokat, templombelső faragványokat, épületdíszeket, főleg bútorokat (asztal, pad, láda) és kisebb használati tárgyakat tartunk nyilván, technikai jellemzőjük az ékrovás, a bárdolás, jellegzetes motívumaik a mértanias díszek. A középkori alapréteg kettéválása a humanizmussal, illetve művészi megjelenítésével, a reneszánsszal kezdődött, és több évszázadon át ívelően bontakozott ki. A magasabb társadalmi osztályok művészi igényeit kielégítő ún. „magasművészet", valamint az élelemtermelésre berendezkedett parasztközösségek igényeit kifejező, tájilag és etnikailag egyre motiváltabb népművészet kettéválását, önálló úton való megindulását számos körülmény okozta, köztük a műveltségi színvonal és az anyagi ellátottság jelentős különbözősége, valamint a feudális társadalmaknak a társadalmi különbségeket művészi területen is hangsúlyozó intézkedései, kötöttségei. A két ág majd csak a romantika korában, a nemzeti kultúrák kialakulása időszakában közeledik egymáshoz nyugaton előbb, keleten később, egybefolyásukat, a kultúra egységesülését azonban csak az ipari forradalom, a technikai civilizáció hozza meg a 20. században. # A művészi tevékenység, ezen belül a faragó művesség kontinentális kitekintésű folyamatai igen vázlatos bemutatása után, a továbbiakban figyelmünket a népművészetre, a népi faragó művességre fordítjuk. Közismert, hogy az elmúlt három-négy évtized faragó tevékenysége, melyet népi iparművészetnek nevezünk, az évszázadok alatt kialakult népművészetre, ezen belül a tapasztalatok felhalmozásával, a közösségek esztétikai szűrőjén keresztül fejlődött, elsőrendűen parasztok és kézművesek igényeit kielégítő népi faragó művességre épült, abból merített, annak közvetlen folytatója. Ezért előadásomat a továbbiakban két részre osztottam. Az első részben a történetileg kialakult hagyományos forrást tekintjük át, melyet történeti népművészetnek nevezünk. Vázoljuk történeti szakaszait, a készítmények, a tárgyak csoportjait, a díszítő motívumokat, stílusirányzatokat, az alkalmazott anyagokat és technikákat. A második részben a népi iparművészet keretei közt kialakult tárgyak formai, díszítési jellegzetességeit, a kialakult és továbbfejlesztett tárgycsoportokat, a mai faragó művesség problémáit és a továbbfejlesztés lehetőségeit tekintjük át az előadás időkorlátai közt adódó vázlatossággal. 378