Füzes Endre: A szántalpas hombártól a tájházig (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)

Népművészet - népi iparművészet - Népi faragóművesség

II. A népi faragás történeti szakaszai és tárgycsoportjai A történeti népművészet faragás hagyatékát a kutatás a tárgycsoportok szerint kategorizálta, melyek többé-kevésbé megegyeznek a készítők szerint elkülöníthető csoportokkal, valamint az időrendi kategóriákkal. Ezért e szempontokat összevonva külön beszélünk a kézműiparok faragó művességéről, a parasztfaragásokról és a pásztorfaragásokról. Kézműiparok faragó művessége A történeti hagyatéknak ez a legrégibb csoportja, mely az emlékanyag alapján megállapítható és elkülöníthető. Részben konkrét foglalkozást űző, specializálódott kézműiparosok 19. századot megelőzően készült termékeit sorolhatjuk ide, részben parasztok, paraszt specialisták munkáit, melyek viszonylag korán megjelentek. A legkorábbi emlékek közé tartoznak a középkor végén megjelenő kályhacsempék, melyek ütőfáit faragással alakították ki, és ahol már az emlékanyag alapján határozottan elkülöníthető egy paraszti igényt kifejező stílus. Ugyancsak igen régiek a lőporszaruk, melyek díszítésében a 17. századtól mutatkozik meg a népies stílus, a geometrikus elemekből, stilizált emberábrázolásból álló egységes kompozíció. Készítésük specialistákhoz köthető, akik néha a nevüket is megörökítették. Ugyancsak a viszonylag korai faragás emlékanyagához tartoznak azok az épületfaragások, melyek középületek (udvarházak, templomok) mellett parasztházakon is megjelennek, mint a mes134. kép. Mosósulyok (DEIM Péter felvétele) 379