Füzes Endre: A szántalpas hombártól a tájházig (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)
Népművészet - népi iparművészet - A Janus Pannonius Múzeum szaru sótartói
karcolásokkal formálta meg a készítő és választóvízzel színezte. Ugyanilyen finom a másik oldal kiterített farktollú pávája, amely aprólékosan kimunkált hosszú virágot tart a csőrében. A harmadik és legnépesebb csoportot azok a sótartók alkotják, amelyeken valamit kifejezni akaró emberi csoportosulás, jelenet a díszítmény központja. A jelenetek többsége csárdában mulatozó vagy pandúrokkal találkozó betyárokat ábrázol. Tekintve, hogy ezek a sótartók nagyrészt a XIX. század utolsó évtizedeiben készültek, nem valószínű, hogy a betyárokkal való közvetlen kapcsolat ihlette meg a készítőket, hiszen akkor már nem voltak betyárok. Valószínűbb az, hogy ponyva útján terjesztett betyárromantika mozgatta meg a faragók fantáziáját. A mulató betyár majdnem egyforma ábrázolását látjuk az 51.96.1. és az 51.98.1. Itsz. sótartón. A díszítmény annyira egyforma, hogy - mint már leírásunknál is megjegyeztük - feltehetőleg mindkettőt ugyanaz a faragó készítette. A másik oldalak bagoly és szarvas ábrázolása is nagyon hasonló. Az egyiken 191 l-es évszámot találunk; a másik is azidőtájt, tehát aránylag későn készülhetett. Sokkal korábbi az ugyancsak páros jelenettel díszített 51.126.1. Itsz. sótartó. 1 5 Talán e sótartó karca a legfinomabb gyűjteményünkben. Szép a sótartó két végén a sarkított mezők leheletfinom díszítése is. I'áros jelenetet találunk az 51.127.1. Itsz. 1912-ben készült példányon is. Az asztal mellett mulató két férfi feltehetően nem betyár, legalábbis fegyvert nem látunk az ábrázoláson. - Csoportos csárdajelenetre utal az 51.104.1. Itsz. sótartó díszítménye. A három mulatozó férfi és a két zenész rajza nagyon aprólékos, részletes és élethű. Az alakok élénksége és mozgása az erős kopás ellenére is jól érzékelhető. Több sótartót olyan jelenettel díszítettek a készítők, amelyekben betyárok és pandúrok találkoznak. Szinte barátságos ez a találkozás az 51.136.1. Itsz. sótartó díszítményén, ahol a két betyár kalapemelve üdvözli a pandúrokat. Ugyanennek a sótartónak a másik oldalán két leány virágot nyújt egy legénynek. Kevésbé barátságos a találkozás az 51.112.1. Itsz. sótartón. Egyik oldalán puskás betyárok sorakoznak. Ma már nem tudni, hogy a másik oldal jelenete milyen eseményt ábrázol. A gatyát viselő puskás betyárok előtt pandúrok térdelnek, akik kezüket összetéve mintegy kegyelemért könyörögnek. - Az 51.125. Itsz. sótartó kiterített rajzának egyik felén ugyancsak csárdajelenet látható. 1 6 A jelenet két részre oszlik, egyiken egy betyár mulat, a másik feltehetően azt ábrázolja, amint egy betyár megadja magát a pandúrnak. A díszítmény másik felén tölgy- és olajággal övezett koronás magyar címer látható. Ezt és a csárdajelenetet is sárgával színezte a készítő. A gyűjtemény egyetlen díszítménye ábrázol vadászjelenetet az 51.100.1. Itsz. sótartón. Az erősen kopott darabon alig kivehető, hogy fák közt menekülő szarvasokat puskás vadászok követik. Külön figyelmet érdemel az 51.135.1. Itsz. sótartó pornográf díszítménye. A darabos, erős vonalakkal karcolt díszítmény kissé kopott ugyan, de az ábrázolás határozottan felismerhető. Ilyen és hasonló ábrázolás nagyon szokatlan a magyar népi díszítőművészetben, Már MALONYAY is így írt erről: „Nagyon jellemző, büszkén írjuk meg, hogy feslett, érzéki, buja jeleneteik ábrázolása olyan ritka, hogy szinte 15. Leírását és képét közli ARNHOLD Nándor: Ormánsági népművészet című cikkében. A „Pécs-Baranyamegyei Múzeum Egyesület" Értesítője. II. 82. p., és IX. tábla. 16. Leírásét és képét közli ARNHOLD Nándor: im. uo.
