Füzes Endre: A szántalpas hombártól a tájházig (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)
Népművészet - népi iparművészet - A Janus Pannonius Múzeum szaru sótartói
Más stilizált virág rajza látható az 51.115. 1., 51.140. és 51.137.1. ltsz. sótartók fedelén. Az utóbbi vörössel spanyolozott. - Szinte festői hatásra törekedett a faragó az 51.119.1. ltsz. fedél díszítésénél: a keretbe foglalt és a szaru rész díszítéséhez hasonló motívumokat pirossal és zölddel spanyolozta. A vésett sótartók közt az egyetlen domború faragást az 51.120.1. ltsz. fedelén látjuk. A fedél szélén kivésett, recézett kereten belül szinte kiugranak a domborúan kifaragott stilizált virágszirmok. A sótartón nincs évszám, de feltehető, hogy a vésett sótartók „divatjának" utolsó éveiben készült, amikor már a domború faragással díszített fedelű karcolt sótartók bizonyos mértékben irányadók voltak, vagy legalábbis befolyásolták a készítő ízlését. Ez a tárgy is példa egyébként arra, hogyan keveredtek egymással a díszítő technikák. Áttérve a karcolt sótartók elemzésére, meg kell állapítanunk, hogy bár ez a technika logikailag egyszerűbb, mint a vésés és a spanyolozás, mégis az ornamentika szempontjából továbbmutató, nagyobb fejlődést biztosító. A rajzos, könnyed kézzel karcolt vonalakkal sokkal aprólékosabb, kifejezőbb és mutatósabb díszítményt készítettek a faragók. A díszítményekben új igény jelentkezett: az emberábrázolás és a társas jelenetek ábrázolásának igénye. I la végigtekintünk karcolt sótartóink díszítményén és azokat összevetjük a rajtuk található évszámokkal, a díszítmények fejlődésmenetében nagyjából négy időszakot különíthetünk el. Karcolt sótartóinkat e csoportosítás szerint elemezzük. (Természetesen ez a csoportosítás időrendi szempontból és a díszítmények szempontjából sem lehet pontos. Időrendi szempontból azért, mert sótartóinknak csak mintegy a fele datált; a díszítmények szempontjából pedig azért, mert az egyik vagy másik csoportra jellemző díszítő motívum a másik csoport sótartóin is szerepelhet.) Az első csoportba azok a legkorábbi tárgyak tartoznak, amelyeket a vésett sótartókhoz hasonlóan növény- és állatábrázolással díszítettek. Feltehető, hogy bár véleményünk szerint főleg az emberábrázolás igénye miatt tértek át a faragók a karcolásra, mégis a már ismert és gyakran alkalmazott növényi és geometrikus motívumokat szerepeltették eleinte a karcolt sótartókon is. Ennél a csoportnál a választóvízzel való festés igénye is csak mérsékelten jelentkezik. A leggyakrabban alkalmazott növényi motívum itt is a tulipán. Az 51.102.1. ltsz. sótartó mindkét oldalán négyágú tulipánt láthatunk kis madarakkal. Ugyancsak tulipán dominál az 51.141.1. és 51.132.1. ltsz. tárgyak díszítményén. - E csoport sótartóin megjelennek a vésett típus állatalakjai, finomabb, pontosabb kivitelben. Legszívesebben a madarat ábrázolták, és a különféle madáralakok - bár csak mellékszereplőkként - még az emberábrázolással díszített sótartókon is előfordulnak. Az 51.95.1. ltsz. tárgyon a madár még kitölti az egész felületet. Hasonló az 51.129.1. ltsz. sótartó csillagos farktollú madara, amely az egész sótartót körbefutó hosszú virágágat tart a csőrében. Az 51.107.1. ltsz. tárgy díszítményén más állattal is találkozunk: a faágon ülő és edényből eszegető két galamb alatt vaddisznó látható.. A második csoportba azokat a sótartókat soroltuk, amelyeken egyedi emberábrázolás van. Az 51.117.1. és 51.121.1. ltsz. példányon az emberalak még mellékszereplője a díszítménynek. Az 51.114.1. ltsz. sótartóra karcolt leány és legény azonban már a fő helyet foglalja el; a szarvas és a madár a szélére szorult. E csoport legszebb darabja az 51.109.1. ltsz. sótartó. Az egyik oldalát díszítő vágtató huszárt és a mellette szaladó kutyát finom 350
