Füzes Endre: A szántalpas hombártól a tájházig (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)

Település - népi építészet - Foreword

el, a szénát és más takarmányt pedig a pajtába viszik. Most már a gabonát is a házhoz hordják, és a szemnyerési munkák is ide tevődnek át. A szálláson lévő istállóspajták te­hát elvesztik létjogosultságukat és egymásután bontják le őket. A legeltetéssel járó ösz­szejöveteli alkalmak is lassan megszűnnek. Hegyalján különösen akkor indulnak ha­nyatlásnak a „férfi klubok", mikor az átépítkezés során a közeli pincéket is a házhoz építik, és a korábbi mulatozási alkalmak ezzel megszűnnek. A szálláskertek tehát zömével mintegy két évtized alatt pusztultak el. 1 lelyük ál­talában megmaradt, bár egy részüket felszántották vagy szőlőt telepítettek rá. A leg­többje ma rét, melyet rendszeresen kaszálnak. Ma már csak az élősövény kerítések és az épületnyomok emlékeztetnek hajdani szálláskertekre. Ha a mecseki szállásokat el akarjuk helyezni kertes településeink között, mindjárt megállapíthatjuk, hogy a lényeges vonásokat tekintve, megegyeznek az alföldi és- más vidéki kertes településekkel. A kertek nagy része itt is a háztól távol levő második bei­telken volt, melyet állandóan nem laktak, csak a jószág őrzése miatt aludt kint valaki. A mecseki szállásoknál is megtaláljuk a kertesség általános funkcióit: az állattartás színhelye, mezőgazdasági munkahely és rakodóhely. Ezen kívül a szálláskertek az Al­földön is és itt is a közösségi élet színhelyei is voltak. Mint eltérő vonást, meg kell je­gyezni azonban, hogy a mecseki szállásokon sohasem tüzeltek az istállóban vagy a pajtában. A tűzrakás mindig a pajtához közel ugyan, de a kert más részén történt. Ugyancsak figyelemreméltó az is, hogy a szállásokon történő közösségi élet kialakulása itt elsősorban a pincék közelségével magyarázható. Az emlékezet szerint a férfi össze­jövetelek csak azokon a szállásokon voltak gyakoriak, ahol pincék is voltak a közelben. A szállások keletkezését és fejlődését adatok híján nincs módunkban követni. A tér­képes adatok, melyek sohasem konkrétak ezen a területen, csupán a XVIII. század második felétől nyújtanak némi adatot a szállások meglétére. Ezek szerint abban az időben Hegyalján és Hegyháton sem nagy a szállások száma. A XIX. század első feléből származó térképek kétségtelenül némi növekedésről számolnak be, de világosan mutat­ják, hogy a szállás abban az időben sem lett általános jellegű településforma, fény, hogy a szálláskertek kialakulása az állattartás bizonyos fejlődésével magyarázható elsősorban, a legelők és rétek jobb kihasználása miatt viszik ki az istállóspajtát a kertekbe. A XIX. század folyamán a földművelés fejlődésével és a komplex gazdasági udvar igénye folytán Hegyalján a szemnyerési munkák is a szállásokra kerülnek. Ezt a funkcióját azonban csak rövid ideig tölthette be a szálláskert rendszer, mert a 70-es években már elkezdett visz­szaszorulni. Hegyháton ezt a funkciót nem kapta meg, mert itt a földművelés jóval később indult fejlődésnek, mint Hegyaljan. A központi gazdasági udvar igénye akkor lép fel, mi­kor a marhatartás csökkenése miatt már bomlásnak indulnak a szállások. A mecseki szálláskertek tehát funkciójuk, formájuk és a falutelepüléstől való elkü­lönülésük alapján a megosztott településeink közé sorolhatók. Bár keletkezésük ideje és körülményei, melyek esetleg nomád települési hagyomány kérdését vethetnék fel, ma már nem tisztázhatók, de XV11I-XIX. századi formájuk és a határban való elhelye­zésük alapján a kertes településeken belül is a dél-dunántúli megosztott települések közé sorolhatjuk azokat. Ezek formája és használata, mint a mecsekieké is, a helyi gaz­dasági és földrajzi körülmények miatt nagyon változatos. 30

Next

/
Oldalképek
Tartalom