Füzes Endre: A szántalpas hombártól a tájházig (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)
Település - népi építészet - Foreword
hogy az illetőnek kelteiken volt szálláskertje és nem a rétjében, mert a telkek nagysága Hegyalján is és a Hegyháton is nagyon változó. Az 1885-ös kataszteri felvétel azonban már világosan feltünteti a szállások tulajdonosait, nevük mindenhol oda van írva. Ha megvizsgáljuk, hogy a szállásokkal rendelkező családoknak hol van a faluban telkük és milyen méretű az a beltelek, mindjárt látjuk az összefüggést a háznál levő beltelek és a beltelken keletkezett szállások között. Ezeknek a családoknak ugyanis a faluban nagyon szűk a telkük, sokszor csak a ház, meg egy kis kert fér el rajtuk. Ezért valószínűleg ezek a gazdák már korábban egy kert darabot szereztek a falu belterületén, hogy istállóikat és pajtáikat ott elhelyezzék. Ez az állapot főleg Hegyalján figyelhető meg. Ezeket a kerteket, a kataszteri felvétel idején belteleknek vették fel, mivel a falu belterületén voltak, és a század végén az utódok gyakran nem tudták, hol van még egy beltelkük. A szállások a múlt század első felében a nagycsalád tulajdonában voltak, melyet Hegyalján „nemzetség"-nek neveztek, a nagycsalád közösen használta. Ennek megfelelően a méretük is nagy volt, különösen a nem beltelekre épült szállások esetében. Ezek gyakran 2-3 hold nagyságúak voltak. Itt helyezte el a nemzetség az állatállományát, ide hozták a takarmányt is. Ha a jószág nem fért el egy istállóban, építettek mellé még egyet. Ez a nagyméretű szálláskert azonban nem maradt egyben. A férjhezmenések és öröklődések által lassan darabolódni kezdett, kisebb parcellákat kanyarítottak ki belőle, melyeket már külön kerítettek. Meggyorsult ez a folyamat, mikor a nagycsalád is bomlásnak indult és a szétszakadó kiscsaládok megkövetelik a külön birtokot, a külön szálláskertet. A kataszteri térkép szerint abban az időben már megindult ez a folyamat, a feltüntetett nevek azonban mutatják, hogy az a nagy kertdarab, melyet a térkép szerint 3-4, egy rokonságba tartozó, gyakran egy nevű gazda birtokol, valamikor egy szálláskert volt. A feldarabolódás folyamata sokáig már nem folytatódott, mert hamarosan az egész szálláskertes rendszer pusztulni kezdett. A helyükön megmaradt rétekre és kaszálókra, ugyanúgy, mint Hegyháton, már nem volt olyan igény, mint korábban a szálláskertekre. A szállások berendezése A szállások kisebb-nagyobb rétdarabok voltak, formájuk általában négyszögletes volt, de előfordult néhány formátlan alakú kert is. Talajuk füves volt, melyet sohasem törtek fel. Kerítésük elősövény, amit „megyének" vagy „gyepűnek" neveztek. Legnagyobb részük visszamaradt, csökevényes erdei növényzetből állt, bükkfa, cserfa, tölgyfa, kőrisfa csemeték nőttek fel szorosan egymás mellett, úgyhogy áthatolhatatlan sűrűséget alkottak, melyen se ember, se állat nem tudott átmenni. Jó embermagasságúra engedték megnőni, aztán rendszeresen nyírták. Voltak közte mindenféle vad bokrok is, ezeket is úgy nyírták, hogy csak a kerítés vonalán nőjenek és terjedjenek. A szálláskert bejáratánál az élősövényt 2-3 méternyi darabon kiirtották, ez volt a kapu helye. Maga a kapu sokféle változatban készült. A legegyszerűbb kapu az volt, mikor a nyílás két szélére egy-egy erős oszlopot ástak le, mindegyikbe egy-egy vastag 21
