Füzes Endre: A szántalpas hombártól a tájházig (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)

Település - népi építészet - Foreword

vaskampót vertek be deréktájon. A két kampóra aztán egyenes rudat fektettek. Ha kivagy bejártak a szálláson, csak leemelték a rudat, majd visszahelyezték a kampóra. Lényegében ez az egyszerű kapu is megfelelt a célnak, hogy a jószág ne tudjon kimenni a kertből. Valamivel fejlettebb volt az a kapu, melyet egymáshoz szegezett rudakból róttak össze. Ez már sarkon fordult. Az igényesebbek „rekesztéses kaput" készítettek. Ez is sarkon fordult. Levertek a kapunyílás egyik oldalára egy erős oszlopot, ez volt a kapubálvány. Aztán egy másik oszlopba merőlegesen három rudat ékeltek, ezekre pedig keresztbe vékonyabb husángokat szegeztek. Ezt a vázat aztán ujjnyi vesszővel, hasitokkal befonták. Mikor ez megvolt, a kaput két erős vaspánttal alul és felül a kapubálványhoz erősítették. így a kapu a két pánton és az aláhelyezett nagy kövön fordult. A másik oldalon szintén egy oszlopot vertek le, csukott állapotban egyszerűen nekitámasztották a kaput, vagy vesszőhurokkal az oszlophoz akasztották. Előfordult zsúpos kapu is, ezt szalmából fonták. Ennek is olyan váza volt, mint a rekesztéses kapunak, csak ezt nem vesszővel fonták be, hanem zsúpot kötöttek rá. A jobbmódúak deszkából is csináltak kaput, ez azonban nem volt gyakori. A szálláskertekben a legfontosabb épület az istállóspajta volt. Általában a kert közepén foglalt helyet, ezt mutatják a kertekben még meglévő épületnyomok is, de volt, amikor a kerítés mellé építették. Tulajdonképpen két épületet jelentett, mert istállót és pajtát foglalt magában, de egy tető alá építették. Nagyon ritkán előfordul az is, hogy külön állt a két épület, ilyenkor az istállót a kert egyik oldalára, a pajtát a másik oldalára építették. Az istállóspajta általában nem nagy épület, 8-10 m hosszú, 6-7 m széles volt. Építettek kisebbet-nagyobbat is, ki-ki az igénye szerint. Régen a fala rekesztéses sövényfal volt, de erre már nagyon kevesen emlékeznek. A múlt század közepén már vertvagy vályogfallal épült. A tetőszerkezet általában szelemenes volt. A szelement a sárgerendába ékelt ollólábak tartották. Előfordult szarufás szerkezet is, különösen a később épített épületeknél. A tető formája sátortető volt, melyet zsúppal fedtek be. A pajtának elől nagy kétszárnvas kapuja volt, melyet vesszőből fontak vagy zsúppal kötöttek be. Vele szemben a pajta hátsó részén is állt egy kisebb kapu, de azt ritkán használták. Közvetlenül a pajtakapu bal oldalán kezdődött az istálló válaszfala, mely elzárta azt a pajta többi részétől. Teteje gerendákkal, rudakkal és a ráhalmozott szénával le volt padlásolva, így az istálló külön zárt helyiséget alkotott a pajtán belül. Két ajtaja volt, az egyik a pajtakapu mellett a szabadba vezetett. Ez általában kettős ajtó volt, vagyis alsó és felső része külön volt nyitható. 1 la felső részét kinyitották, az istálló szellőzött, de a jószág nem tudott kimenni. A másik ajtó valamivel kisebb volt, az elválasztófalon vágták, és azt a célt szolgálta, hogy a takarmányt rajta keresztül bevigyék az istállóba. Az istálló általában két részre oszlott, egyik felén a tehenek voltak, másik felén az ökrök. A két részt vastag rúd választotta el egymástól. A fal mellett volt a jászol. Tulajdonképpen nagy vályú volt, mely végighúzódott a fal mellett. Oldalát, fenekét deszkából csinálták és földbe vert dúcokon állt. Az istálló sarkában hevenyészett ágy volt földbe vert lábakon, itt szokott aludni az, aki az állatokra vigyázott. Az ágy végében néha lécekkel elkerített helyet csináltak a fiatal borjú számára. 22