Füzes Endre: A szántalpas hombártól a tájházig (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)

Település - népi építészet - Györffy István, a paraszti földművelés kutatója

néprajztudományban elsőnek fogalmazza meg, hogy Magyarországon évszázadok során kétféle mezőgazdasági rendszer élt egymás mellett. E kettősség GYÖRFFY által megfogalmazott lényegét később HOFFMANN Tamás így foglalta össze: „A Kárpátmedence térségében két egymástól jól elkülöníthető mezőgazdasági rendszer érvényesül, az egyik európai eredetű, a másik pedig olyan vonásokat mutat, amelyek a honfoglaló magyarság korábbi életfeltételeit, korábbi hazája mezőgazdasági termelésének jellegzetes sajátságait őrizték meg. Az előbbinek jellemzője, hogy a gabonát sarlóval aratták, azt kévébe kötötték, szekereken a paraszt portájára szállították, és ott a szálas gabona tárolására alkalmas építményben elraktározva, télen át emberi erővel elcsépelték. A főtermék a rozs. A másik mezőgazdasági rendszer az úgynevezett ázsiai vagy nomád, főtermény a búza és a tavaszi vetésű növények, amelyeket nem sarlóval, hanem kaszával aratnak, a gabonát nem kötik kévébe, szénaszerűen kisebb boglyákba, vontatókba halmozzák, majd a vontatókat a közeli szérűkre húzatják, ott állatokkal, főként lovakkal azon nyomban elnyomtatják. A kétféle mezőgazdasági rendszer a Kárpát-medence térségében jól különválasztható földrajzi elterjedésében jelentkezik." (A gabonaneműek nyomtatása a magyar parasztok gazdálkodásában. Budapest, 1963. 26-27.) A középhegységekre, tehát a Nyugat-Dunántúlra, a Felföldre, az Alföld keleti peremére és Erdélyre jellemző rendszert GYÖRFFY európai rendszernek, míg a Nagy-Alföldre jellemző rendszert nomád rendszernek, nomád mezőgazdaságnak nevezte, és feltételezte, hogy honfoglalás előtti elemeket őriz magában. Jelentős megállapítás volt, hogy a nomád rendszert a hódoltság pusztításai nyomán előállt helyzet, valamint a munkáskéz hiánya reorganizálta az Alföld széles területein, és a továbbiakban különféle tényezők, köztük a földművelésnek az állattenyésztéssel szembeni alárendeltsége éltette a 20. századig. A tanulmány közel ötven év távlatából is egy intuitív elme szintézisét tárja elénk, annak ellenére, hogy magán viseli az első kísérlet buktatóit. Ma már több vonatkozásban korrekcióra szorul, amit azóta jórészt el is végzett a kutatás. Különösen a nomadizmus elmélete szorul korrekcióra, amely ugyan GYÖRFFY szemléletében más témák vizsgálata alapján került előtérbe, de ő maga alkalmasnak vélte a kettős mezőgazdasági rendszer értelmezésére is. Végső soron a kérdés objektív megvilágítás mai ismereteink szerint is több tényező eddiginél konkrétabb elemzését igényli. A „Takarás és nyomtatás az Alföldön" című tanulmánya, más összegező munkájához hasonlóan, tükrözi GYÖRFFY módszerét is. Pontos megfigyelései és leírásai nemcsak a téma konkrét feltárását jelentik, hanem szilárd alapot adnak a tézisek megfogalmazásához is. A néprajzi módszerekkel feltárt forrásanyagot minden esetben történeti anyaggal hitelesíti, illetőleg komplex, történeti látásmódja teszi lehetővé a recens anyag történeti elemzését, a következtetések megfogalmazását. Ezzel a szemlélettel, ezzel a módszerrel írta meg a magyar paraszti földművelés első összefoglalását a Magyarság Néprajza II. kötetében (183-246. old.). A fejezet részletei tükrözik ismeretei szélességét, a témában való jártasságát. A magyar földművelés múltjának áttekintése után felsorolta a magyar paraszti gazdálkodásban egykor és a közelmúltban termelt gabonaféléket. Módszertanilag is kiemelkedő jelentőségűek a földhasználat, a település és a mezőgazdaság viszonyára, kapcsolatára vonatkozó megálla152