Füzes Endre: A szántalpas hombártól a tájházig (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)

Település - népi építészet - A kicsépelt gabona tárolása a magyar parasztok gazdálkodásában

valószínűsítheti. A nagyobb bortermő vidékek speciális edényei, a hordók és kádak alkalmankénti gabonatárolóként történő használatát a bor-, illetve gabonatermés ingadozása tette lehetővé. Ebben az esetben a parasztok feltehetően a földesúri birtokok rugalmas gyakorlatát adaptálták. 3. a) Az árutermelés időszakára jellemző edények és építmények közül a legkorábbi, a sárból rakott boglyakemence alakú gabonás, annak köszönheti létét és kisebb körzetben történt gyors elterjedését, hogy a vizek lecsapolása, a korábban elvadult táj feltörése és ezzel együtt a szántóterületek kiterjedése, továbbá az agrotechnikai újítások következtében hirtelen megnőtt gabonatermés, amelynek itt-ott némi piaca is mutatkozott, a raktártér növelését és korszerűsítését sürgette olyan tájon, ahol a szilárdabb építőanyagok hiányoztak. b.) Sokkal jelentősebb volt azonban az a folyamat, amely a gabonakonjunktúrák következtében a 18. század végétől kezdődően először az Alföld déli és középső részén, majd később másutt is forradalmasította a kicsépelt gabona raktározását. Ekkor terjednek el a Dél-Alföldön a kizárólag gabona tárolására szolgáló épületek, mint a szántalpas hombár, melynek kialakulását speciális történeti és etnikai körülmények mozdították elő, továbbá a gerendavázas gabonások különféle típusai; az Alföld északi, keleti részén, továbbá a Dunántúlon és a Kisalföldön a változtatható űrtartalmú rekesztékek és a kevés befektetést igénylő szege/t ládák. A változás pontosan nem rögzíthető fáziskülönbséggel zajlott le. 4. Az értekezés nagy figyelmet fordít azoknak a tényezőknek, amelyek a gabonatárolás módozatait a különböző korokban meghatározták. A téma jellegét tekintve talán természetes, hogy e tényezők közül a legdöntőbbnek azok a gazdasági törvényszerűségek bizonyultak, amelyek a parasztok anyagi műveltségét, ezen belül a mezőgazdasági és ipari termelés, továbbá a fogyasztás minőségét alapjaiban meghatározták. Elsősorban e törvényszerűségeknek, ezek között is a termelőerők igen lassú fejlődésének, az agrotechnika megmerevedésének köszönhető, hogy a honfoglalás előttről ismert vermelés gyakorlata, továbbá a török hódoltságot megelőző évszázadokban már alkalmazott tárolóedények szinte változtatás nélküli használata a 19. század végéig ívelt. Makacs továbbélésüket a magyar agrárfejlődés sajátos vonásai, a gazdálkodás rendszerében, a gabonaneműek kezelésében évszázadokon át mutatkozó kettősség, a munkaerő gazdálkodás sajátos problémái, és nem utolsó sorban a feudális birtokviszonyok és határhasználati rendszerek igen nehezen lazítható szorítása biztosította. A gabonatárolás tekintetében mutatkozó 18-19. századi innovációknak lényegében a termelőerők felgyorsult fejlődése, majd a termelési viszonyokban bekövetkezett alapvető változások nyitottak teret, egyszersmind kényszerítették is a parasztokat arra, hogy termelésükkel is és felhalmozásukkal is az árutermelés törvényszerűségeihez alkalmazkodjanak. 139