Kemecsi Lajos: A felföldi mezőváros (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2009)

A szőlő művelése

Az emelő gerenda és a csavar kombinációjával mű­ködő sajtoló erőgépet feltehetően a görögök ta­lálták fel, a rómaiak átvették, tökéletesítették és szé­les körben elterjesztették. Európában a magyar nyelvterület határain kívül nyugat felé és a Föld­közi-tenger vidékén mindenütt megtalálható volt. Egyes kutatók feltételezése szerint római eredetű borkultúránk maradványa és egyben bizonyítéka, mások szerint későbbi beszivárgás eredménye. A bálványos prések elterjedési területe a 16. század előtt jóval szélesebb lehetett. A régi fehérbor-kul­túrára rétegződő vörösborkultúra háttérbe szorí­totta, illetve általános használatát feleslegessé tet­te. Amikor ezek a területek később, főként a 19. századtól lassanként ismét préseket igényeltek, ter­mészetszerűleg nem a régi, nehézkes szerkezetek­hez folyamodtak, hanem az újabb technikai vív­mányt, a középorsós borsajtókat honosították meg, amelyeknek lassú terjedése Nyugat felől a 17. századtól valószínű. A fából készült borsajtó­kat a néprajzi szakirodalom szerkezeti, mechani­kai elveik különbsége alapján három fő típusba sorolja: a legrégebbi múltra visszatekintő típus az egykarú emelő elve alapján, gerendával és csavar­ral működő főfás vagy bálványos prés. A borsaj­tók másik fő típusa a csavar elve alapján működő középorsós sajtó. A harmadik alaptípust az állóor­sóssajtók képviselik. Valamennyi típusnak igen vál­tozatos táji formái alakultak ki. 28. Bálványos prés a bejcei borházban

Next

/
Oldalképek
Tartalom