Cseri Miklós: Néprajz és muzeológia, Tanulmányok a népi építészet és a múzeumi etnográfia köréből (Studia Folkloristica et Ethnographica 51. Debrecen ,Szentendre, Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszék, 2009)
TELEPÜLÉS - ÉPÍTÉSZET - LAKÁSKULTÚRA - EREDMÉNYEK ÉS FELADATOK BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE NÉPI ÉPÍTKEZÉSÉNEK KUTATÁSÁBAN
tevékenységét már értékelte a szaktudomány, 2 6 ez nem is lehet feladatunk, tipológiájának következményeiről azonban szót kell ejtenünk. Fellendült az építkezés-kutatás, előtérbe került a tüzelőberendezések kutatása ÉszakMagyarországon is. Gönyei (Ebner) Sándor öt megye tűzhelytípusainak bemutatásával végez összehasonlító elemzéseket." Viski Károly a Bódva-völgyi települések hagyományos tűzhelytípusait mutatja be, célul tűzve ki az egyes tűzhelytípusok fejlődésének feltárását is. 2 8 Az Abaúj megyei Pusztafalun végzett többoldalú, szervezett kutatások eredményeképpen látott napvilágot Gönyei (Ebner) Sándor másik tanulmánya, amely a kendermunka és a népviselet ismertetése mellett igen pontos leírást ad a falu népi építkezéséről és lakáskultúrájáról is. Nagy érdeme, hogy felfigyel a helyi bútorkészítés fontosságára, felismeri, hogy Pusztafalu lényegében bútorkészítő és -terjesztő központként funkcionált a környező falvak felé. 2 1 Észak-magyarországi kutatásainak terméke még a két következő, 1937ben megjelent tanulmánya is. Az építészek számára készít egy illusztrációkkal, részletes leírással teli dolgozatot a palóc parasztházakról, 1" Diósjenőn pedig a régi faépítkezés emlékeit tárja elénk. 3 1 Gunda Béla 1934-ben megjelent Bódva-völgyi cikkében a település, telek, lakóházak leírása mellett már bizonyos funkcionális szempontokat figyelembe véve tárgyalja a lakóház és a benne élő ember viszonyát, ír a hagyományos lakásberendezésekről is. 3 2 Jelentősebbnek érzem az 1937-ben megjelent tanulmányát, amelyben először szentel Észak-Magyarországon egy teljes tanulmányt a gazdasági építményeknek. A népi mezőgazdálkodás egyes építményeit — csűr, tyúkól, ól, szín, szénatárolók, pásztorépítmények stb. — szemügyre veszi, azokról pontos szerkezed, technikai leírást ad, bőséges illusztrációkat mellékelve. 3 3 Vajkai Aurél rövid tanulmánya az Alsó-Hernád-völgy és az abaúji Cserehát egyes településeinek népi építkezéséhez szolgáltat adatokat. A falazat anyagától a tetőfedésen át ismerteti a hagyományosnak mondható lakóházak felépítését, de nem foglalkozik a gazdasági építményekkel. 3 4 Tóth János egyike volt azoknak az építészeknek, akik igen sokat tettek a magyar népi építeszet 2 6 Vajkai 1948: 17-19; Gunda 1954a.: 374; Tálasi 1954: 392. lásd még: Kisbán 1974: 112118; Filep 1974: 118-124; Balogh 1974: 124-133. 2 7 Gönyey (Ébner) 1931: 6-16. 2 8 Viski 1933: 21-23. 2 9 Gönyey (Ébner) 1939: 119-134. 3 0 Gönyey (Ébner) 1937a.: 62-66. 3 1 Gönyey (Ébner) 1937b.: 293-307. 3 2 Gunda 1934: 1-16. 3 3 Gunda 1937: 45-70. 3 4 Vajkai 1937: 263-273. 324