Cseri Miklós: Néprajz és muzeológia, Tanulmányok a népi építészet és a múzeumi etnográfia köréből (Studia Folkloristica et Ethnographica 51. Debrecen ,Szentendre, Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszék, 2009)

SZABADTÉRI NÉPRAJZI MUZEOLÓGIA - A SZABADTÉRI MÚZEUMOK SZEREPE ÉS LEHETŐSÉGEI A VÁLTOZÓ VILÁGBAN

múzeum jelentéssel, noha a német nyelvterületeken Freilichtmuseum vagy Freilandmuseum, az angolszász területeken open air museum vagy folkmuseum elnevezés dívik. A szabadtéri néprajzi múzeum számunkra elsősorban azt a múzeumtípust jelenti, ahol túlnyomórészt az ereded anyagokat és szerkezeteket módszeresen és hitelesen áttelepített, kisebb részben helyben megőrzött épületekben eredeti funkciójuknak megfelelően berendezett, hiteles enteriőröket tárunk a látogató elé. A népi építészet és lakáskultúra megjelenítése mellett, komplex módon törekszik ez a múzeumtípus az életmód mind teljesebb bemutatására, az épített és élő környezet rekonstruálására, beleértve a növény- és állatvilágot, az életmód egyes jelenségeit, tárgyi és szokásvilágát, ünnepeit. Ahol nem sikerül eredeti építményekkel és tárgyakkal rekonstruálni az említett kultúrjelenségeket, ott hiteles másolatokkal pótolják azt. Mindkét esetben az alapot a népi társadalom adott szegmensének teljes körű és komplex tudományos feltárása biztosítja. A szabadtéri múzeumokat alapvetően két tényező hozta létre. Egyrészt a 19. század utolsó évtizedeiben a szaktudományok és a nekik megfelelő szakmuzeológiai területek fejlődése életre hívott egy ún. háromdimenziós múzeumtípust, amely a zárt kubatúrájú múzeum vitrinjein túlmenően képes volt bemutatni a különböző településformákat, az építészetet, a lakáskultúrát, a gazdálkodást, a növény- és állatvilágot, a ruházatot, az étkezést, a szokásokat, a vallási és közösségi élet színtereit és eseményeit. Másrészt előképét, a 19. század második fele világkiállításainak kuriózum és díszletfalvait jelentősen meghaladva, a tradicionális vagy rurális népi építészeti objektumok sajátos megvédését és megőrzését vállalta föl. Ez a megőrzés történhet in situ, vagyis helyben vagy áttelepítéssel. A szabadtéri múzeumok fejlődése az elmúlt 100 évben a kisebb-nagyobb hullámvölgyeket leszámítva, töretlennek tűnik. Az ún. első és második hullámos telepítésre a parkszerű elrendezés és működtetés volt a jellemző, mely legtöbbször párosult olyan népszórakoztató intézményekkel, mint például állatkert vagy vidámpark stb. A II. világháborút követő ún. harmadik hullámos szabadtéri múzeumok az előzmények tapasztalataiból tanulva, már olyan korszerű skanzeneket formáztak meg, melyek a népi élet egészét vag)' egyes jelenségeit a fentebb említett komplex módon tudták megjelenítem. Erre a töretlen fejlődésre mi sem jellemzőbb adat, mint az a tény, hogy az 1990-es évekre a világ múzeumlátogató közönségének már több mint 30%-a ezeket a folkmúzeumokat, szabadtéri múzeumokat kereste föl. A világ skanzenjeit tömörítő szakmai szervezet 2001-ben Szentendrén tartotta 20. kongresszusát, melynek alaptémájául nem véletlenül az alábbi 10