Balázs György (szerk.): A jobbágyfelszabadítás és hatása a paraszti kultúrára, Vezető az 1948/49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója alkalmából rendezett időszaki kiállításon (Budapest-Szentendre, Magyar Mezőgazdasági Múzeum-Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1998)

MÁRIA TERÉZIA ÚRBÉRI RENDELETÉTŐL A REFORMORSZÁGGYŰLÉSEKIG Magyarországon a 18. század a hosszú török megszállást és a Rákóczi-szabadságharcot követően az újjáépítés időszaka volt. A kormányzat, valamint egyes földesurak az elpusztult, elnéptelenedett területek újratelepítésére törekedtek. A különböző adókedvezmények következtében jelentős számú német, szerb, román, és más nemzetiségű népesség talált otthonra az országban. A század közepétől a Habsburg dinasztia felvilágosult uralkodói, Mária Terézia (1740-1780), majd fia, n. József (1780-1790) a birodalom, és ezen belül Magyarország gazdasági teljesítőképességének fokozására törekedtek. Mária Terézia 1767-ben úrbéri rendeletet (Urbárium) adott ki, melyben egységesen szabályozni kívánta a parasztság különböző rétegeinek, a jobbágyoknak Mária Terézia (1740 - 17X0) és a melleteknek földesuraik számára teljesítendő szolgáltatásait. Az ország lakosságának túlnyomó többségét alkotó parasztság ugyanis csupán használója volt a kezelésében lévő földeknek, mivel a kor magyarországi feudális jogrendszere értelmében földtulajdont csak nemesember szerezhetett. A jobbágyok és zsellérek a használatukban lévő földekért addig a helyi szokásokon, hagyományokon alapuló s eltérő mértékű termény-, munka- (robot), és pénzjáradékkal tartoztak földesuraiknak, akik igen gyakran tetszés szerint növelték a kötelezettségeket. A rendelet kiadása a földesúri követelések korlátozását, illetve a 4