Flórián Mária, Tóth Béla: Tímárok - A bajai tímárműhely a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

6. kép. Bőr kopasztása és forgatása. Szegélyrészlet a szászrégeni tímárok leveléről színvonalat, ami a török hódoltság előtt jellemezte a hazai bőrgyártást (6. kép). A 18-19. század fordulójának magyar bőriparáról írja Horváth Mihály, a korszak történésze a következőket: „Kiváló jőságúak valának honunkban a bőrkészítmények. Nagymennyiségű bőr vitetett ki hazánkból Németországba is, mely ott magyar bőr név alatt igen kellendő volt; készítették azt több helyütt, kivált Buda-Pesten, Baján, Komáromban, Fehérváron, Német-Lipcsén, Liptó és Trencsén megyében." A bőr kikészítéséhez használt segédanyagok ebben a korban még túlnyomó többségben a természetből kerültek ki, vagy kisebb átalakítással természetes alapanyagokból állították elő őket. A szőrtelenítéshez fahamut és meszet, a pácoláshoz kutya-, galamb és tyúkganajt, a cserzéshez zsírt, növényi cserzőanyagokat vagy timsót, a festéshez a helyi adottságoknak megfelelő ásványi, növényi vagy állati eredetű anyagokat, a festék kötőanyagául pedig tejet és mézet használtak. A cserzett bőr színárnyalatait a következő anyagokkal érték el: a fehéret gipsszel, krétával, a sárgát sárga földdel vagy sárga okkerrel, a barnát szienai földdel vagy bronzokkerrel (az okker vasoxidtartalmú agyagmárga, amelynek sárgától a barnáig terjedő színárnyalatát a vasoxid mennyisége határozza meg), a kéket azurittal, kék kővel (lapis lazuli), a zöldet malachittal, a fekete színt korommal, csontszénnel vagy faszénnel, a pirosat míniummal, cinóberrel, vörös okkerrel (föld vére), festő buzérral, török pirosítőval és kermessei (kermesz-tetű nedve).