Flórián Mária, Tóth Béla: Tímárok - A bajai tímárműhely a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

3. kép. Magyar tímár. Metszet Diderot-D'Alambert Encyclopédiejából. és törékeny maradt. A cserzéshez timsót vagy agyagföldet alkalmaztak, amelyhez - a túlzott savhatás elkerülésére - konyhasót is adagoltak. Minél nagyobb volt a konyhasó mennyisége, annál lassúbb volt a cser­zés, de annál lágyabb lett a bőr. Cserzés után a bőröket lúgos kémhatású anyaggal semlegesítették, majd öblítés nélkül alacsony hőmérsékleten, lassan szárították. A bőröket újbóli nedvesítés után puhították és zsí­rozták. Ilyen eljárást használtak a szőrmés bőrök kikészítésére is. A magyar cserzés, mint már utaltunk rá, a régi magyarok jellegze­tes cserzési eljárása volt, amit a honfoglaláskori és középkori bőrleletek timsóra utaló magas alumíniumtartalma is bizonyít. A magyar cserzessél való bőrgyártás a középkorban Európában is elterjedt. Népszerűségét jelzi, hogy a párizsi szíjgyártók 1576-ban meg­jelent szabályzata szerint a kocsik és szekerek szíjazataihoz ma­gyar módra készített bőrt szabad felhasználni. Aki ezt a rendelkezést

Next

/
Oldalképek
Tartalom