Kecskés Péter (szerk.): Felső-Tiszavidék (Szabadtéri Néprajzi Múzeum Tájegységei. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1986)

2. A FALU

9. kép Hasábfát, nyársat tartó „tüzikutya" A lakóházak berendezése A századfordulón még megbonthatatlan volt az erdőháti falvakban az a berendezési elv, amely szerint a szoba két oldalán párhuzamosan elhelyezett agyak és az előttük sorakozó székek között állt az asztal, az utcai ablak alatt pedig a hosszú láda, később a karospad. E berendezési elven túl a lakástér beosztásának másik hagyománya is érvényesült, azaz a munkahelyül szolgáló szobarész mögött mindig volt egy, a használatonkívüliséget hangsúlyozó reprezentatív háttér. A lakásrendnek ezt a kettősségét még nyomatékosabbá tették a jelzett időben még egymás mellett élő, a házilag és a kisiparosok által készített bútorok. Ezek - hosszú ideig tartó együttélésük során differenciálódott szerepkörük megszabta helyükön - alakították ki a jellegzetes erdőháti házbelsőt. Házilag készültek az alacsony, becsapolt lábú asztalszékek, a „kisasztalok ' és a gyalogszékek, „görbe székek". A görbe szék háttámláját és ülőlapját a teknőhöz hasonló módon egyetlen fából, s mindig diófából faragták a barkácsoló parasztok. Ezt a sajátos ülőbútort, melynek csak egy-egy példánya került elő az ország más tájain, itt még a közelmúltban tömegesen használták. (10. kép.) A régies formájú és készítési módjukban is archaikus bútordarabok között sorakoztak az ácsolt ládák is, amelyek a zsilipéit lábakban zsindely módjára illeszkedő hasított keményfa deszkákból készültek. E háziiparilag előállított ládák a paraszti háztartások legváltozatosabb rendeltetésű bútorai 20