Kecskés Péter (szerk.): Felső-Tiszavidék (Szabadtéri Néprajzi Múzeum Tájegységei. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1986)

2. A FALU

(gabonás, lisztes, szalonnás, tejes ládák, eredetileg valószínűleg mind menyasszonyi ládák) voltak. (11. kép.) Szintén házilag készültek, de már az asztalosbútor hatására, a hánccsal bekötött felületű ágyféleséget, a dikót kiszorító, deszkából összerótt „kiságyak". Asztalosok csinálták viszont az „almáriumokat , asztalokat, tálasokat, melyeknek 18. századi változatai is megmaradtak az Erdőháton. A gótikus szerkesztésű fiókos asztalok, a barokk formájú és ahhoz igazodó díszítésű almáriumok a parasztság számára dolgozó helyi asztalosság korai szakaszát idézik. Múlt század eleji klasszicizáló változataik és a velük egyidős, festett, puhafa bútorok, a ládák, tálasok számbeli növekedése utal az asztalosbútorok terjedésére. Ennek ellenére csak a múlt század vége felé sikerült háttérbe szorítaniok az archaikus jellegű, alacsonyabb bútorokat. Ekkor a neo-biedermeier „nyoszolyákat", a kisnemesek által használt eklektikus szobaberendezéseket a városi, beregszászi, nagyszöllősi, tiszaújlaki asztalosoktól rendelték. Környékünkön csak Kölesén dolgozott egyetlen falusi asztalos a századforduló óta. A múlt század végén az Erdőháton általában még szabad tűzön főztek a konyhai vagy a szobai tűzpadkán, de már a századfordulón megjelentek a különböző zárt tűzhelyek is. Ebben az időben a tüzet közvetlenül is álló cserép- és öntöttvas edényeket is használtak. 21