Kecskés Péter (szerk.): Felső-Tiszavidék (Szabadtéri Néprajzi Múzeum Tájegységei. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1986)

2. A FALU

meszet a falukba, a mészbe tiszta pelyvát és fahamut tettek, mert a „hamvas mész egyenletesen fedte a simítást. A ház alaprajzáról a század elejei néprajzi megfigyelők, közöttük Móricz Zsigmond, még feljegyezték, hogy az a típus a legrégiesebb, amelynél a fűthető szoba és a kamra között fedett, de oldalról nyitott pitvar van. A pitvar elé idővel fal került, de előtte továbbra is nyitott ereszalja, „ajtóközi maradt, ahonnan a másik két helyiségbe is beléptek. Amikor egyre több házban lakóhelyiséggé vált a kamra is, néhol a közös házban szétváló nagycsaládok költöztek szét a két helyiségbe, beépítették a korábbi nyitott ereszt, megváltozott az épületek és bennük a helyiségek aránya is. A múlt század második felében az udvari és esetleg az utcai homlokzat elé is tornácot építettek. A tornácos, „rédelyes (mellvédes) házak kiszélesített ereszét az Erdőhát egy-két falujában megjelenő esztergákon megmunkált oszlopok tartották. A parasztházak egyre összetettebbé váló típusai keveredtek a nagyobb birtokkal rendelkező nemesek régebbi típusú kúriáinak a kisnemesek által utánzott, leegyszerűsített változataival, amelyeket a nagygazdák is átvettek. A régi falusi házakat leginkább az jellemzi, hogyan fűtöttek, tüzeltek bennük. Szatmár megye az északi és keleti Kárpátokra jellemző összetett tüzelőberendezésű vidékhez tartozik, ahol a kemencék sokféle módon kombinálódtak a kandallós tüzelőtípussal. A Tiszaháton, Erdőháton kb. félméter magas alapra épített csonkakúp alakú sütőkemencék voltak használatban — ugyanaz a típus, amely az erdélyi magyarság körében is általános — egyidejűleg a szabadtűzön való főzésre is szolgáló kandalókkal. A füstelvezetés régiesebb megoldásának a kémény nélküli, pitvar felett füstfogós háznak emléke is él itt, de patics, ill. vályog szabadkémény már a múlt század közepén általános volt. A kemence, miként Erdélyben, sok helyen az udvaron tető alatt vagy a pitvarban állt, a mellé épült főzőkatlannal és fahamut gyűjtő „hamvazóval együtt. A századfordulón már csak az udvaron építettek kemencéket, de most már leginkább zárt siitöhdzakbm A szobában a meleget és fényt szolgáltató tűz szabadon, a tüzpadon, a „tőciken égett, fölötte a kandalló kürtöse sövényből, vályogból volt. A hosszú hasábfát, a „ducskót a tőciken álló kovácsoltvas tüzikutyára vagy helyi kifejezéssel „vasmacskára támasztották. (9. kép.) A tűzre állandóan vigyázni kellett. Előfordult, hogy végig dolgozták mellette a hosszú téli éjszakákat, hornyolták a zsindelyt, faragták a szerszámokat. Ha véletlenül mégis elaludt a tűz, leshették az asszonyok, hogy melyik kémény füstöl, és szaladhattak a cserépcsuporral parazsat kérni. Az 1870-es években öntöttvas kályhákat és tűzhelyeket is készítettek a hegyvidéki vashámorokban. Amennyire megkedvelték ezeket a hordozható alkotmányokat, oly kevéssé sikerült tért hódítania a századforduló után átmenetileg megjelenő stabil, a vastűzhelyeket utánzó hant- és vályogtűzhelyeknek. 19