Buzás Miklós: Mentés másként. Hagyományos technológiák alkalmazása a népi műemlékek megőrzésében. Skanzen Örökség Iskola 5. (Skanzen füzetek. Szentendre, 2011)

Kukoricaszár kitöltő falazat melléképületben Az építési anyagok és technológiák változásának vizsgálata a népi építészet megértése szempontjából alapvető jelentőségű. Megmutatja, hogy a közösség hogyan alkalmazkodott a lehetőségekhez, hogyan hatott a természeti környezet változása, a technikai fejlődés az építő gyakorlatra. A technológiák fejlődésével a készítő család fokozatosan egyre távolabb került az építés folyamatától, egyre kisebb részt készített maga, egyszóval elidegenedett tőle. A paraszti építészet elsősorban a helyi anyagok legcélszerűbb felhasználási módját tárja elénk, és csak a 19. század során tapasztaljuk a célszerűségen túli díszítő kedv megjelenését. FA A középkor folyamán az alapvető építőanyag a fa volt, ebből készült a falazat, a födém, a tetőszerkezet, a nyílászárók, esetenként a fedés is. Az erdők pusztulásával fokozatosan visszaszorult az alkalmazása, és ahol lehetett, más anyaggal pótolták. A 18. századtól gyakran rendeletekkel igyekeztek korlátozni a használatát, és elsősorban a legtöbb faanyagot igénylő falazatot más anyagból készítették el. Ahol kő állt rendelkezésre, ott azzal helyettesíttették, ahol nem, ott a föld volt az egyetlen, nagy tömegben rendelkezésre álló alapanyag. A váltás először az Alföldön jelentkezett, ahol a török kor során kipusztultak az erdők. A Nyugat-Dunántúlon a változás a 19. század közepén zajlott le, amikor a vasútépítés miatt csökkent a beépíthető fa mennyisége, ugyanakkor 1853 után a téglamonopólium megszűnésével elsősorban olasz téglavetők érkeztek a térségbe. Ennek következtében itt a téglafalazat lett a fát kiváltó szerkezet. Hasonlóan késői a váltás a keleti magyar nyelvterületen is, és ezért Erdélyben még jól tanulmányozható a fa alkalmazása, bár a folyamat napjainkban is zajlik. Farkasfogas borona 6 A faépítkezéses területeken általánosan használt falszerkezet a boronafal volt. A falat egymásra helyezett boronák alkották, eleinte egyszerű keresztfejes kialakítással, majd amikor a fűrészek már lehetővé tették, egyre inkább a merevebb fecskefarkas kialakítást alkalmazták. A mai boronaházak a tömítések tökéletesítésével, a boronák pontos illesztésének biztosításával e technológia továbbélésének tekinthetőek. Mindkét típushoz nagy mennyiségű egyenes növésű, hosszú fára volt szükség, ahol ez nem állt rendelkezésre, ott a talpas-vázas falszerkezet jelenthetett megoldást. Ebben az esetben a talp és a koszorúqerenda készült " .. . ' 7 3 A l - U'. hosszú fából, míg az oszlopokhoz, merevítésekhez és a kitöltéshez már rövidebb faanyagot alkalmaztak. így készült a zsilipéit boronafal.