Szeredi Merse Pál (szerk.): Vaspálya rt. Alapítsunk részvénytársaságot! Részvényesek. Skanzen Örökség Iskola 2/2. (Skanzen füzetek. Szentendre, 2011)

A faiparhoz elsősorban az ács-, az asztalos-, az esztergályosipart, a kádárságot (faedények készítését] , a kerékkészítést, a bognárságot (kocsikészítést), az íjgyártásra, kaskészítésre, kosárfonásra és más egyéb, az akkori szükségleteknek megfelelően termelő iparokat sorolhatjuk. A magyar faiparosok és kézműiparosok a 19. század harmadik negyedéig a céhek kötelékében űzték mesterségüket. A magyar kézműves-faiparok 19. századi fejlődésére jellemző, hogy az önálló asztalosok és segédek száma együttesen az 1834. évi 20 219-ről 1891-ben 34 926-ra, több mint másfélszeresére emelkedett. Hasonló arányú növekedés következett be az ácsok és (fa)esztergályosok körében is: az önálló iparosok és segédek száma egyaránt másfélszeresére nőtt meg. A faiparokat megjelenésük módja szerint erdei iparra, házi iparra, kézműves iparra és gyáriparra lehet felosztani. Az ekképpen osztályozott formák azonban élesen nem határolhatók el, azok között az átmenet hellyel-közzel annyira egymásba karoló, hogy egy-egy iparág megjelenési módja szerint erdei ipar, házipar, alkalmasint, mint az ácsipar kézműipari is lehet. Ugyanígy nincs éles technikai határa a kézműiparnak a gyáriparral. Főleg erdei ipar a donga-, a talpfahasítás, a zsindelykészítés, a keréktalp, kerékküllő és más bognárnyersanyag készítése, a szitakáva-, a faabroncskészítés, de ugyancsak az erdei iparágak háziiparként űzhetők, és dongát, talpfát, zsindelyt, szitakávát, kézműves iparszerűleg, sőt, bizonyos eljárásokkal gyáriparszerűleg is lehet készíteni. Évszázadokkal ezelőtt a fafeldolgozás az erdőn kitermelt fanyersanyagnak faragással, hasítással, szénégetéssel történő átalakításával kezdődött. Később a nagyobb jövedelemszerzés, a feldolgozás koncentrálása, a kihozatal növelése céljából létesültek az erdőbirtokokon az első fűrésztelepek. A technika fejlődésével a fűrészüzemek parketta-, láda-, furnér- és lemezüzemekkel egészültek ki. Az elsődleges fafeldolgozás legnagyobb múlttal rendelkező területe a fűrészipar volt. Termékei: a fűrészipari termékek: a fűrészáru (deszka, palló, léc, gerenda,) a bányaszéldeszka, a parkettléc, a hordódonga. A már nem fűrésszel, hanem késsel dolgozó első, a maiaknak megfelelő furnérhasító gépet 1875 körül készítették és 1890 körülire tehető az első furnérhámozó gépek megjelenése. A gyöngyösi kereskedők sorában kiemelkedő szerepet játszott Stekler József, aki 1838. március 15-én született Gyöngyösön. Iskoláit helyben és Pest-Budán végezte, aztán a fakereskedői szakmát sajátította el. Erdélyben gyarapította szakmai ismereteit, ahol különböző fafeldolgozó és értékesítő vállalatok alkalmazottjaként dolgozott. Hazatérve Gyöngyösre mint fakereskedő önállósította magát. Részt vett a fakereskedők országos egyesületének megalapításában. 1885-ben az üzletét átadta sógorának, ő maga pedig bekapcsolódott a Gyöngyös és Vidéke Takarékpénztár vezetésébe. Az első években amerikai és francia parkettákat, bútorokat, furnier-lemezeket, faesztergályos árukat, ablakokat, ajtókat, fűrészárukat készített. 1884-ben az Államvasutak Igazgatósága pályázatot hirdetett százezer darab sínfám, azaz vasúti talpfára, melyre Steklerék részletes tervet és költségvetést készítettek, s ez a következő évekre biztos jövedelmet jelentett számukra. 1891-ben az Államvasutak gépgyárai részére szükséges tízezer métermázsa faszénre hirdettek pályázatot, amit egy előkalkulációs költségvetéssel ugyancsak elvállaltak. A következő évre már tizenegyezer métermázsára kaptak megrendelést. 1885-től kezdték a nagybani zsindelykészítést, amiből az 1889-es évre 78 ezer darab volt a megrendelés, és azonkívül - a raktári nyilvántartások szerint - szabadeladásra is termeltek. Stekler József alkalmazkodni képes, ügyes vállalkozó volt. Ha kellett vasúti talpfákat, máskor zsindelyt vagy gyufaszálakat készíttetett. 19