Szeredi Merse Pál (szerk.): Vaspálya rt. Alapítsunk részvénytársaságot! Részvényesek. Skanzen Örökség Iskola 2/2. (Skanzen füzetek. Szentendre, 2011)
MARTON MIHÁLY CSIZMADIA ÉS SUSZTERMESTER Marton Mihály mindig dühös volt egy kicsit. Úgy érezte, hogy az egész világ összeesküdött ellene. Bánta családja elvesztett vagyonát, s bár büszke volt nemesi elődeire, állandó hadakozásban állt a világ mai dolgaival. Hirtelen haragú, vastag beszédű ember volt. Nem vetette meg a finom borokat, s bizony sokszor fojtotta bánatát egy-egy üveg finom szőlőlébe. Véreres, vastag orra, szétálló, harcra kész bajusza előre jelezte, kösse fel a gatyáját az, aki ellent mer mondani neki. Az inasok is féltek tőle, hirtelen haragjától, vaskos kezének suhintásától. És ez az ember mégis szeretetnek és megbecsülésnek örvendett az egész városban. Az általa készített csizmák szinte magukon viselték a mester peckességét, aki végigment benne a főúton embernek érezte magát. Marton mester szerette a finom cipőket, cipellőket is. Néha nevethetnékje támadt egy-egy topánka készítése során, ám hamar visszatért haragja, ha arra gondolt, hogy a súlyos csizmák és a varrott papucsok után már csak ilyen félresikerült „fél-cipőket" kell majd készítenie. Nem szerette a fővárost, a városokat és a városi népeket. Amikor nagy ritkán összegyűlt a nagycsalád a mester házában szívesen emlékezett őseire, nem akarta a változásokat, a hagyományok elfelejtését. II. Ferdinánd 1626. június 26-án kelt nemesi kiváltságos levelével Györe Andrást, annak anyai testvérét Marton Györgyöt és atyai testvérét Anderkó Istvánt, örököseit és mindkét nembeli utódait a jobbágyi állapotból a nemesek sorába emelte. A nemesi kiváltságos levelet 1628. január 26-án Heves városában felsővadászi Károlyi György Heves vármegye főispánjának jelenlétében a törvényszolgáltató gyűlésen hirdették ki. A Marton család a nemesi előjogokat zavartalanul élvezte. Az anyakönyvekben rendszeresen meg is jelölték „nemesi" voltukat. Birtokuk a Nádasd-puszta területe 52 hold szántóföldet, 24 hold rétet, 28 hold szőlőt, a Marton-puszta pedig 400 hold szántót kóstált. így a birtok teljes területe 504 holdra rúgott az erdők nélkül, mert az is tartozott hozzá. A család a Ludas menti Nádas-pusztán élt. Az 1800-1830-as években a család fokozatosan áttelepült Gyöngyösre, amely akkor már fejlett város volt ellentétben a hegyek között meghúzódó kis pusztával, településsel. A megélhetés ott biztosítottabb volt. A néhányszáz holdon gazdálkodó család, a többi kisnemesi családhoz hasonlóan nem tudta felvenni a versenyt a fokozatosan erősödő, majorsági gazdálkodásra áttérő nagybirtokokkal. Az elmaradott gazdálkodási rendszer és a birtokot körül ölelő apátsági nagybirtok szorító hatására a Marton családoknál is megindult az elszegényesedés. Az 1750-től 1850-ig terjedő évszázadban a földért, a birtokért való harc, a nemesi előjogok, előnyök megtartásáért folyó küzdelem jellemezte a családot. A Marton család a többi 18. századbeli kisnemesi családokhoz hasonlóan előnyös házasságokkal, majd a nemesi földek zálogba adásával, a zálogidő ismétlődő meghosszabbításával igyekezett korábbi életmódját fenntartani, s a nemesi kiváltságaikat megőrizni. Ezt bizonyítja az a megmaradt, 1842-ben kiállított záloglevél, mely szerint Marton János a „Nádas tagon" lévő két szőlőt, mint a majorság szőlőjét 1823-ban zálogba adta, s ezt fia, Marton Ferenc 1842. január 1-én további 32 esztendőre meghosszabbította. Marton Ferenc a zálogidők elteltével fokozatosan visszaváltott egy-egy darab ősi földet. Igy került vissza a Csontfalusi határból az Irtványokban két darab szántóföld, és két darab rét. A Nádas-pusztához tartozó Víghegyen két szőlő, a Kalaposon egy darab föld. A Marton-puszta mellett a Felső-kert, szántóföld és rét, a Marton kert és a Marton kert felett egy-egy darab. Marton Mihály halála után a négy gyermek ezeken a földeken osztozkodott. 20