Kemecsi Lajos: A magyar kocsi (Skanzen füzetek. Szentendre, 2013)

Népünk a vasalás nélküli, az ún. fakószekeret is küllős kerékkel látta el, talán már a honfoglalás előtti időben. A ráf nélküli fakókerék minden részében erősebb, vaskosabb volt, mint a ma használatosak. Ötrészű kerékfala a használatban elvásott, s a kerék ötszöggé változott, úgyhogy joggal mondhatták róla tréfása „nem gördül, hanem lépik". Küllős kereket azonban csak képzett kézművesek, szerszámokkal felszerelt specialisták tudtak készíteni. A kerékagy kifúrása, a küllőknek szolgáló csaplyukak elkészítése aprólékos, pontos munkát kíván. A kerék fontosabb részei: az agy, kerékagy, a küllők és a talpak. A küllők száma lehet 8-10 vagy 12-14. Alföldi szekereink kerékátmérője nagyobb, mint a hegyvidéki szekereké. Általánosságban a hátsó kerekek átmérője is meghaladja az első kerekekét. Eredetileg a magyar szekér két oldala létrához volt hasonlatos. Korai szekérábrázolásokon, s kezdetleges szekereken is látható, hogy a létraközöket vesszővel fonták be kerítés módjára. A létrás oldalnak is több változata van. Hordáshoz [kévés gabona és széna betakarítása) ritkazápos szekeret használnak, személyszállításhoz pedig sűrűzápost. A zápok sűrűsége tájanként is eltérést mutat. A személyszállító járműveknél a kocsiszekrény elején kisebb, hátul nagyobb mértékben felível az oldal. Többnyire fonott kas és lőcsös kitámasztás társult ehhez a kocsiszekrényhez. A parasztkocsik oldalainak hossza a könnyű, elsősorban személyszállításra használt járműveknél a legváltozatosabb. A második világháború előtti években még lényegében fennállt a kistáji típusok tradicionális rendszere, ami alapján egy-egy gazda felismerte a különböző központokban készített kocsikat, s tudta azok használati helyeit akár falvak szerint. A járműveket készítő iparosok egyre csökkenő száma miatt azonban, egyre távolabbi vidékekre is eljutottak a szekerek. A kereskedelem miatt fellazult táji kereteket, a termelőszövetkezetek szervezése is bomlasztotta. A szövetkezetbe általában több faluból kerültek be a kocsik. A gépesítés miatt pedig tömegesen kerültek ki a használatból. Az 1990-es évektől már megyénként csak néhány bognár és kovács dolgozott, azok is egyre csökkenő intenzitással. Azok a gazdák akik munkájukhoz lovas fogatot használnak, rákényszerülnek, hogy egészen