Kemecsi Lajos: A magyar kocsi (Skanzen füzetek. Szentendre, 2013)

A magyar parasztság által használt eszközök között a legbonyolultabb, legösszetetteb szerkezet a kocsi. Hagyományos járműveink alvázának szerkezeti elemei között kevés eltérés mutatható ki. Az egész magyar nyelvterületen megegyeznek a lényeges alkatrészek elnevezései is. A tengely hosszúsága és a kerekek nyomvonalainak távolsága viszont tájanként és járműtípusonként eltért. A vastengely fokozatos elterjedése a tengelyhoszszúság egységesedéséhez is hozzájárult. Nagy jelentősége volt a szekér fejlődésében a vastengelyre való áttérésnek. A fatengely egykor főként bükkfából készült, s 3-4 naponta zsírral, hájjal kenegették, hogy „be ne gyulladjon", tüzet ne fogjon. A váltás tájanként némi időeltolással ment végbe. A Kisalföld településein, illetve a Dél-Alföldön már a 19. század derekán, a Közép-Tisza vidékén csak a 19. század végétől az első világháborúig, a Felföldön és Erdély elzárt tájain a 20. század első felében zajlott le.