Balassa M. Iván szerk.: A Vajdaság népi építészete (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

A falvak építészete - Beszédes Valéria: A vajdasági gabonatárolók sajátosságai

Karóvázas vesszőhombár — Zenta Keresztboronás gabonások A magtáraknak ezt a változatát Dél-Bánátban, Versec és Fehértemplom környékén használják. A még napjainkban is álló épületeket a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben készítették, de ezek elkészítésében korábbi hagyományra támaszkodhattak az egykori mesterek. A ma is állókat legtöbbször disznóól vagy egyéb raktárszerű épület fölé építették. Ezek az épületek különböző nagyságban készülhettek. A durván megmunkált gerendákat egymásra csapolják, de azok végei túlnyúlnak a sarkokon, ahol az egyes csapolásokat még hosszú faszögekkel megerősítik. Az utolsó sor gerendára kerül fel a koszorúgerenda, erre pedig az épület nyeregteteje, amelynek a héjazata korábban általában zsindely volt, napjainkban azonban leginkább hódfarkú cserepet használnak. A bejárat ezeken a magtárakon többnyire a keskenyebb oldalon található. Napjainkban ezeket a magtárakat elsősorban góréként használják, és csöves kukoricát tartanak bennük. Történelmileg a keresztboronás magtárak szorosan kapcsolódnak a szerbiai, sumadija népi építkezéshez. Az épületek technikai kivitelezésében lényeges különbség nincs, a dél-bánáti változatok azonban minden esetben nyeregtetősnek, a sumadijai épületek viszont sátortetővel készülnek. A gerendavázas gabonások történelmileg valószínűleg összefüggésben állnak a különálló hálókamrával, a vájattal, amelyet azokban a családokban készítettek, amelyek nagycsaládi szervezetben ((porodicna zadruga, zajednica) éltek. Vajdaság szerb és horvát lakóinak körében a XIX. század fordulójáig gyakori családforma volt ez. Századunk első évtizedében kezdenek ezek a családok fölbomlani, szétválni.