Balassa M. Iván szerk.: A Vajdaság népi építészete (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

A falvak építészete - Beszédes Valéria: A vajdasági gabonatárolók sajátosságai

Faragott szántalp — Sztapár métermázsa termést raktározhattak benne. Ha többfajta terménye volt a gazdának, akkor azt különböző különálló magtárakban helyezte el. Nagyobb gazda udvarán kettő, sót három szántalpas hombár is állhatott. A díszes hombárokat is készíthették tornác nélkül. A csapolt szántalpas hombárokat azonban minden esetben anélkül készítették el. Ezek befogadóképessége is akkora volt, mint a tornácos változatoké. A díszes szántalpas hombárok az udvar ékességei voltak. Mindig a tisztaudvarban álltak, részint azért, mert tulajdonosa büszke volt a szépen díszített teli hombárjára, részint pedig azért, mert jobban szemmel tarthatták itt, mint a gazdasági udvarban. A Szontán álló szántalpas hombárok még napjainkban is a földön állnak, tehát jól látható, hogy ha szükség volt, akkor ezeket négy-öt lóval vagy egy-két ökörrel elvontathatták. A sztapári és kelebiai gabonások már többnyire négy-öt sor téglából kirakott talapzaton állnak. A magyarázat szerint így a szántalpak nem rothadnak el, és a gabona alulról is több levegőt kap. Ha szállítani akarják, akkor a deszkákat bejelölik, és az építményt szétszerelik, majd a számozás alapján ismételten összerakják. A vesszőből font hombárokat pedig egyszerűen leemelik a tartóoszlopokról.