Balassa M. Iván szerk.: A Vajdaság népi építészete (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

A falvak építészete - Harkai Imre: A bácskai ház topolyai vázlatrajzai

Tornácoszbpok „trégef párokká! — Pionír utca 12. A gangok nyitottak vagy félig zártak. A zárást deszkák összeillesztésével kapják, a hézagokat léccel fedik, felülről pedig párkánykiképzést alkalmaznak. Az így díszített oszlopok népszerűségét bizonyítja az a tény, hogy vályogból vagy téglából igen kevés készült. Formakialakításuk messze elmaradt a közkedvelttől. Az ilyen tornác tömegkapcsolata egyszerű, a pilléreknek nincs fejezetük, sem lábazatuk, némelyek kiszélesítést kapnak. A meszelt oszlopokkal készültek kiragyogtak környezetükből, a kontrasztok érvényesítő ereje nagy, árnyjátéka kifogástalan. A későbben színezett oszlopok már beleolvadtak környezetükbe, és elveszítették a fehér szín dinamikáját. Valahogy mi is így veszítjük el ezeket a házakat, népi építészeti emlékeinket; a mai kor követelményei szerinti új, korszerű házakat, létesítményeket építve helyettük. Csak látomás lehetett a döngölt föld a konyhában, és a még ki nem dobott búbos kemence, amint őrt áll a szobában? Pedig mennyi remény, az ízlés fejlesztése búvik meg egy-egy faragott elemekkel díszített tornác elénk táruló térélményében! Bizonyára nem azért, hogy önmagunk megtévesztői legyünk és öt vonallal jelöljük meg a hagyományos homlokzat sziluettjét és ezzel abba a tévhitbe ringassuk magunkat, hogy mindent elvégeztünk. Biztató, hogy lassan felismerjük azokat az értékeket, ahonnan a kiteljesedés ered, aminek kontinualitásával építettünk modern lakásokat, ahonnan formai vonalainkat vezettük. Ezek a vázlatrajzok visszapillantó tudatunkat melegíthetik.