Balassa M. Iván szerk.: A Vajdaság népi építészete (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

Mesterektől, mesterségekről - Beszédes Valéria: Mészégetés Monostorszegen

A mészkő beszerzése A több mint ötven éve működő kemence számára már kezdetben is a szerbiai Slovac faluból szerezték be a nyers mészkövet egy magántulajdonban levő mészkőbányából. Korábban a mészkövet uszályokon szállították a Dunán és a Ferenc-csatornán. Napjainkban a három-négy vagonnyi követ vasúton szállítják Zomborig, innen a tulajdonos traktorral viszi ki a szállásra. A mészkövet a monostoriak kreÓnjaknak. nevezik. A kő, aszerint, hogy milyen ásványi anyagokat tartalmaz, fehér, szürke, sárga és vörös lehet. A legjobb minőségű a fehér mészkő, közepes a szürke, a vörös pedig igen gyenge mészt ad. Ott, ahol a mészkóégetésnek nagyobb a hagyománya, az asszonyok a fehér kőből égetett meszet kedvelik leginkább, mert ez a legfehérebb. Ezen a vidéken a vásárlók nem ismerik ezeket a különbségeket így nem tudhatják, hogy a monostori mész nem hófehér, de azt sem tudják, hogy — mivel a sárga kőből égetik — nagyon jó a kötóhatása. A mészégető területeken a mesterek legszívesebben azokat a köveket égetik, melyek a föld felszínén vannak, mert ezek könnyen kiégnek, kevesebb fára van tehát szükség az égetéshez. A helyi mesterek ezeket a látszólagos apróságokat nem tudják, mert mindig bányászott követ égettek. Említettük már, hogy a vajdasági mészégetésnek nincsen meg a gazdasági létjogosultsága, mert sem nyersanyag, sem energia nincs ezen a területen. A monostori gazdák ügyeltek arra, hogy legalább a fát ne kelljen messziről beszerezniük. A kemencét nemcsak a szállítási költségek miatt építették a csatorna mellé, hanem azért is, hogy a fához a környező erdőkből viszonylag olcsón hozzájuthassanak. Az égetéshez puhafát használtak: nyárfát és fűzfát, azokat a rönköket, melyeket másra nem használhattak. „To nisu drva naroèïta, to je otpad" — mondja Forgic, Stipan. Tehát a fahulladékot használja még mindig. így az egy-egy égetéshez szükséges 25 köbméter fához viszonylag olcsón hozzájutottak A mészégető kemence A szakirodalom a mészégető kemencéket három típusba sorolja: veremtípusú, föld- ós falazott kemencéket ismer. Mind a három változat régóta megtalálható az egész világon. A falazott kemencét akkor használták, amikor nagyobb mennyiségű meszet égettek. Ezen a vidéken mindig falazott kemencéket alkalmaztak, mert nem a nyersanyag mellé építették fel őket, hanem a folyók, csatornák mentén, ahol a fa volt, s ahol a szállítás nem okozott különösebb gondot. A falazott kemencék állandó létesítmények. A monostori már 1926 óta működik. Az építők valószínűleg kalákában, móvában készítették a mesterséges dombot 250 centiméter magasságban. Ebbe a dombba fúrták be a csonka elipszis metszetű kemencét, melyet belülről kitégláztak. A domb keleti és nyugati oldalát téglával megerősítették. A kemence száját, a téglagyárak kemencéjéhez hasonlóan, bolthajtásosan rakták ki. A mészégető a tüzelőnél 266 centiméter átmérőjű. A rostély a hatalmas súly miatt sínekből van. A kemence előtti kisebb ereszét a mestert védi az esőtől, széltől. A tojás alakú kéményt 1941-ben hatósági rendeletre építették a tűzbiztonság miatt.