Balassa M. Iván szerk.: A Vajdaság népi építészete (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

Mesterektől, mesterségekről - Beszédes Valéria: Mészégetés Monostorszegen

rosba a Duna menti kőbányákból. A beszámoló szerzőjétől azt is megtudhatjuk, hogy az égetésből igen kevés a tulajdonos haszna. (Adatok Zombor néprajzához. A Bács—Bodrog Vármegyei Történelmi Társulat Évkönyve, 1914. 154— 163.) Ezer mázsa, vagyis 10 000 kilogramm, ha a mai viszonyok között vizsgáljuk, nem nagy mennyiség. Egy korszerű mészégető kemence napi teljesítménye tízemeletes ház felépítéséhez elegendő. Ha viszont Zombor múlt századi állapotát vesszük figyelembe, amikor a városban 29 emeletes ház állt, s a házak nagy része véges és nádas volt, akkor megállapíthatjuk, hogy ez a mennyiség kielégítette a község igényeit. Hogy hány mészégető működött Bácskában, arra csak a szájhagyományból tudunk következtetni, mert ezeket a létesítményeket a térképek nem jelölték. Arról tudunk, hogy Kanizsán, Nemesmiliticsen, Adán, néhány Zombor környéki szálláson volt. A századfordulón — a paraszti mészégetés mellett — a nagyobb téglagyárakban mészégető kemence is működött: Bácsban, Zomborban, Újvidéken. Levéltári adataink ugyan nincsenek, de az biztos, hogy ezen a vidéken is már több évszázada ismerik ezt az építkezésben fontos kötőanyagot, hiszen az emberiség már több mint kétezer éve alkalmazza. A parasztság számára nemcsak az építkezéseknél volt nélkülözhetetlen, hanem a zsírszóda és a sziksó mellett ez volt az egyetlen fertőtlenítő szer. A középkori bácsi vár mészkőfalait a XVIII. században éppen mésznek égették ki a helyi mészégetők. A mészégetés egy-egy paraszti gazdaságban mindig melléküzemág, a tulajdonos csak időnként éget mészkövet, az óv többi szakában földműveléssel foglalkozik. Arra mindig ügyel, hogy csak annyi meszet égessen ki, amennyit viszonylag rövid idő, egy-két hónap alatt eladhat. Korábban a mészégetők a hetipiacokat, a vásárokat is látogatták, szekerüket ponyvával vonták be, hogy az esőtől védjék. Falvainkban s nagyobb városainkban ismét megjelentek a meszesek, ezek azonban már teherautóval járnak, s Szerbiából hozzák a meszet. Az itteni mészégetők csak egy-egy kisebb közösség szükségleteit elégítik ki. Vajdaság területén napjainkban még három mészégető működik: Monostorszegen, Szenttamáson és Bácsföldvár környékén, Turiánban. A következőkben a monostorszegi kemencét s az ott alkalmazott munkafolyamatot ismertetjük azzal a megjegyzéssel, hogy az utóbbi mind a három esetben hasonló. A mészégető kemence létesítésének körülményei A kemencét 1926-ban Patarcic, Marin építette másik négy monostori gazdával a falu határában, a tanyáján, a Ferenc-csatorna közelében. Maga a vállalkozás is érdekes a paraszti társulás szempontjából. Sajnos ennek részleteiről már nem tudhatunk meg semmit, nem tudhatjuk meg, hogyan részesültek a haszonból, hogyan osztották fel a munkát, mert a társtulajdonosok meghaltak. A jelenlegi tulajdonos úgy tudja, hogy a negyvenes évekig működtek közösen, ekkor Pataröíc, Marin megváltotta a kemencét és 1962-ig egyedül dolgozott, majd eladta a mostani gazdának, Forgic, Slipannak aki a mesterség alapfogásait is tőle tanulta el.