Balassa M. Iván szerk.: A Vajdaság népi építészete (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

Mesterektől, mesterségekről - Harkai Imre: Mezei téglaégetés

kerüljék, a gyorsan hevülő kemencéknél a fútólyukat nem tüzelték. így a mellette levő futólyuk melege nem tett kárt a szinte cseppfolyóssá vált válykokban. Szeles időkben a tűzveszélyre vigyázni kellett. Megtörtént, hogy megrepedt a sár a kemence oldalán. Ilyenkor újra tapasztották. Az égetést a mester a kemence tetejéről figyelte. Két napig nem mehetett fel a kemence tetejére, hiszen a téglák a magas hőfok következtében megpuhultak. Ilyenkor füstösek a téglák, majd lassan leég róluk a korom és fehéres/kékes lángok pislákolnak a kemence tetején. Az építőmester a kemence oldalához támasztott létrán jutott a kemence tetejére. Ó maga fapapucsot vagy krumplát (klumpát) viselt és figyelte a lyukakból kiáramló hót. Ha észrevette, hogy néhány négyzetméter tégla kiégett, vödörben földet kért és a kiégett felületet leföldelte. így földelte lassan a kemence tetejét, szorította a kemencébe a hót és az égetés a végéhez közeledett. — Hogyan állapították meg a téglák kiégését? —tettük fel a kérdést Pásztor Péternek, aki már 14 éves korában kezdett el dolgozni. Apja, az ismert temerini téglaégető mester, „Pipás" Pásztor István mellett, de már a nagyapja is téglaégető volt. Pásztor Péter 1945-től 1954-ig önállóan égetett. — Titka volt — mondta kurtán. — Nem mértük. Erezni kellett és látni kellett. A színéről állapítottuk meg. A tűznek színe van. Ha piros volt, akkor nem volt jó. Akkor volt jó, ha délibábos volt. A fűtólyukak lezárása és a teljes leföldelés után a kemencét érni hagyják. A kemencenyílások alatt levő szelelőlyukakat 8 napi lezárás után kinyitották ós 24 óráig szellőztették. A kilencedik napon a kemencelyukakat nyitották ki, a kemence tetejéről félrelökték a földréteget. A kemence 10—12 napig is meleg volt, kiáramló melegén a munkások paprikása is megfőtt. A kemence azonban lassan, alulról felfelé hűlt ki. Eltávolították a tapasztást és leszedték a köpönyegtéglákat. Ezután következett a téglák osztályozása. Egy szélesebb deszka mindkét oldalára keskenyebb deszkákat szegeztek, ez a csatorna, amit a kemencének támasztottak. Ezen a csatornán engedte le az égetómester a téglákat és vezényelte az osztályozást. Az osztályozás fontos, hiszen itt kell bizonyítani a szerződésbe foglalt különböző minőségű téglák mennyiségét. Ha a gazda maga szedette szét a kemencét, ettől eltekintettek. Ilyenkor kéthárom helyen 1,5 méter mélységig kibontották a kemencét és a jó égetés megállapítása után a gazda átvette a kemencét. Ugyanakkor rossz égetéskor a vállalkozónak származhatott kára. Rossz égetéskor néhány tégla, sőt néhány száz tégla is összesülhetett, ezek a smerc téglák, vagy ahogyan még nevezik — kismedvék vagy nagymedvék; a vállalkozó kárát jelentették. A tábori kemencékből kikerülő téglák házépítési felhasználását GROFFITS Gábor munkájából idézve fejezném be: „Tábori kemencékben házilag égetett téglák közül, a tüzelő csatornák mellől kikerülő kékesvörös színű, úgynevezett vasastéglák és a legnagyobb mennyiségben kikerülő vörös színű cseretéglák, úgy az alap, mint az összes felmenő falazatok előállítására alkalmasak, a sárgásszínű köpönyegtéglák azonban csak nedvességtől védett és meg nem terhelt válaszfalak falazására használhatók fel."