Balassa M. Iván szerk.: A Vajdaság népi építészete (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

A malomipar emlékei - Harkai Imre: Vajdasági szélmalmok

Az akkor még működő topolyai szélmalom a téglagyár feletti dombon az 1960-as években leírás említ először szélmalmokat is a szárazmalmok mellett. Az 1878-ban készült birtokrészleti vázlat térképén négy szélmalmot találunk Topolya peremén. 1920-ban azonban már csak az utolsó szélmalom található a Vásártér feletti dombon, ugyanakkor a városban már gőzmalom működik. A szélmalomban búzát és kukoricát őröltek. A vámot terményben fizették, mely 1963-ig, a malom leállításáig 8 százalék volt. A molnár tudása apáról fiúra szállt. Voltak híres molnárcsaládok. Ilyen a topolyai malom utolsó tulajdonosának, Győri Dömötörnek a családja is, akinek apja, nagybátyja, de még a dédöregapja is molnár volt. A csonkagúla alakú malomház kívülről égetett téglával borított, belülről agyagtéglából építették fel a falát. A szélmalmokban végzett munkafolyamat szükségszerűen szintekre tagolta a malmot. A topolyai malom négyszintes. A malom földszintjének egy részét lakható szoba foglalja el. Itt lakott a molnár családjával. A helyiség alkalmas volt főzésre, mert a füst a vastag