Balassa M. Iván szerk.: A Vajdaság népi építészete (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

A szállások építészete - Tripolsky Géza: Pásztorépítmények

években minden juhásznak volt szárnyék\a, isztrongá\a és kunyhó\a. A szárnyékot nádból építették háromágú csillag alakúra Az isztrongához szükséges faanyagot (deszkát, lécet) kocsin vitték ki a legelőre, és ott állították össze. Balázs Mátyás a következőket írta erről: „Az isztronga nagysága attól függött, hogy kinek mennyi volt a cangája, mert azt akkorára kellett csinálni, hogy beférjenek a fejósbirkák, ahonnét aztán a juhász, a fejórésre ülve, egyenként kifelé fejte őket, a puli segítségével, amelynek az volt a dolga, hogy isztrongáljon, vagyis hajtsa a cangákat, olyan tempóban, ahogy a pásztor győzi őket fejni." A juhász hajlékát illetően ugyancsak Balázs Mátyást szólaltatjuk meg: ,A kunyhók leginkább pallattalan nádfedelesek voltak, ós oldaluk sárral vakolt. Ez a nádfedél sokkal elónyösebb volt a cseréptetőnél, mert a nyári hőségben a nád nem bírt úgy átforrósodni, mint a cseréptető, no meg abban az időben olcsón hozzá is jutottak a pásztorok a nádfélékhez, volt miben válogatni, még nemegyszer akkor is, ha a tulajdonos nem volt az árunál. És szintén a tejespincék is nádfedelesek voltak, aminek nagyon fontos volt, hogy hűvös legyen, és olyan mélyre ásták őket, amilyen mélyre csak engedte a talajvíz." Mindent összevetve, a Balázs pásztordinasztia tíz juhásza a hetvenes évek elején pontosan beszámolt a kanizsai járás juhászépítményeiról. Az ó segítségükkel bármelyiket rekonstruálni lehetne. A századfordulótól a negyvenes évekig terjedő időszak építményeiről van szó. Eddig tartott a pásztorok építkezése. Ma Bácskában már a legelőn nem épít a pásztor. A jószágot naponta kihajtják ós hazaterelik. Más a helyzet viszont a Tiszától keletre eső vidéken, Észak-Bánát szikesein. Nagyobb, többé-kevésbé összefüggő területről van szó, amely szántóföldnek nem való, legeltetésre is csak az igazi nyár beköszöntéséig alkalmas. Akkorra a szikes legelő kiég, és a juhászok a közeli tarlókra hajtják a nyájat. Zentával szemben, a Tisza bal partján, a folyótól valamivel távolabb fekszik Csóka. A község határában, valamint a tőle keletre, északkeletre és délkeletre elterülő vidék az, amely bennünket érdekel. Több kisebb település van ezen a vidéken: Szánád, Oroszlámos, Feketetó, Egyházaskér, Tiszaszentmiklós, Padé, Jázova. Mindenütt elterjedt volt a legeltető állattartás, ami még ma is fellelhető. A múlt században a vidék jó része még Marczibányi-birtok volt, ebben a században, a második világháborúig, a Léderer család tulajdona. Ez utóbbinak nagy cigajanyája volt, s a legeltetésüket, gondozásukat fogadott juhászok végezték. A juhok elhelyezésére viszonylag korszerű birkaistállókat építettek. Ezek nem tartoznak a népi építkezés kategóriájába, tehát most nem is szólunk róluk. A magatarti juhászat igen elterjedt volt a Bánátban. Ezzel érdemes és lehet foglalkozni. A leginkább eredményes regisztrálásnak az évente való ellenőrzést tartjuk. A tapasztalat késztet bennünket erre a módszerre. A bánáti pásztorépítmónyeket ugyanis valamivel több mint tíz éve kísérjük figyelemmel. Először tehát az 1970 körüli állapotról szólunk, majd a változás tendenciáit mutatjuk be. Mély meggyőződésünk, hogy a kutatás kezdetén föllelt építmények egy része visszanyúlik a XVIII. század rideg állapotának építési formáira. Az ijesztő méretű bánáti síkság legelőin a jószág teljesen ki van téve az időjárás viszontagságainak, szeszélyeinek. Az állatok, nevezetesen a juhok védelmét a számyékok adják. A szelet nagyon nehezen viseli el a Bánátban kedvelt juhfajta, az említett cigaja, még kevésbé a merinó. Vidékünk uralkodó szele az északnyugati ós a délkeleti, az úgynevezett kossava. Általában háromágú szárnyékot építettek, úgy tájolva, hogy két szárny közötti enyhely védje a jószágot mindkét irányú szóitól. Egyetlen egyágú szárnyékot találunk Jázova